ANK: ebola - nem játszhatnak hazai pályán az „elefántok”

Vágólapra másolva!
2014.08.26. 19:12
Az Ebola-járvány miatt nem játszhatja le hazai pályán a soron következő Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőjét az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott.

A csapat jövő szombaton fogadta volna Sierra Leonét az ország gazdasági fővárosában, Abidjanban, de egy keddi kormányhatározat érelmében új helyszínt kell kijelölni, a két ország között ugyanis jelenleg tilos az utasforgalom.

Sierra Leone az egyik érintett ország a jelenleg dúló járványban, amelynek eddig 1427 ember esett áldozatul. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) már korábban felszólította Sierra Leonét és Guineát, hogy semleges helyszínen bonyolítsa le a hazai selejtezőit, az elefántcsontparti tilalom azonban az első eset, hogy egy kormány közölte: nemzeti együttese nem játszhat hazai földön egy érintett ország válogatottjával.

Elképzelhető, hogy az ugyancsak jövő szombatra kiírt Nigéria-Kongó találkozóra sem az eredetileg rendezőnek kijelölt országban kerül sor, a kongói szövetség ugyanis levélben kérte a CAF-tól, hogy az Ebola-veszély miatt semleges helyszínen játsszák le a meccset.

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00
Ezek is érdekelhetik