Ukrajna: Lembergben játssza hazai meccseit a Sahtar

Vágólapra másolva!
2014.07.23. 14:20
A kelet-ukrajnai konfliktus miatt Lembergben (Lviv) játssza hazai bajnoki és Bajnokok Ligája-mérkőzéseit a Sahtar Donyeck labdarúgócsapata.

Szergej Palkin ügyvezető kedden közölte, hogy az európai szövetség négy helyszínt ajánlott fel nekik a BL-meccsek megrendezésére, s ők a Lviv Arénát választották. A stadion volt a 2012-es, Lengyelországgal közösen lebonyolított Európa-bajnokság egyik helyszíne.

Az ukrán bajnok Sahtar kedden győzelemmel kezdte meg a szezont átmeneti otthonában, ugyanis 2–0-ra megverte a Dinamo Kijevet a Szuperkupáért kiírt találkozón.

A donyeckieknél nem szerepelt az a hat dél-amerikai játékos, akik szombaton jelezték, hogy nem kívánnak visszatérni Ukrajnába. A légiósok a malajziai repülőgép múlt csütörtöki, ukrajnai lelövésével indokolták döntésüket, a légi szerencsétlenségben 298 ember vesztette életét.

A Sahtarhoz hasonlóan a Dnyipro sem otthon vívja majd a meccseit: a legutóbbi ukrán ezüstérmes vezetősége bejelentette, hogy az FC Köbenhavn elleni, harmadik körös BL-selejtező első felvonását Kijevben rendezik. Az UEFA ez esetben is jelezte, hogy a Dnyipro-Arénában biztonsági okok miatt nem rendezhetik meg az összecsapást.

Az ukrán bajnokság a tervek szerint pénteken kezdődik, az ország szövetsége egyelőre nem jelezte, hogy elhalasztaná a bajnoki rajtot.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

A Sahtar Doneck nyerte meg az Ukrán Kupát

Minden más foci
2025.05.14. 20:46

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Gyökeres gólja dacára kikapott Lipcsében a Sporting, alulmaradt a Sahtar vendégeként a Brest is

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 20:54

Trabzonban folytathatja a Ferencváros korábbi szélsője – sajtóhír

Minden más foci
2024.12.29. 10:42

BL: győzött a Bayern és a PSG, kikapott az Aston Villától és nem juthat tovább az RB Leipzig

Bajnokok Ligája
2024.12.10. 23:04
Ezek is érdekelhetik