Labdarúgás: Neymar pályára lép a 2016-os riói olimpián?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 17:56
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) célkitűzése nem is lehet más a két év múlva esedékes riói ötkarikás játékokon, mint az aranyérem megnyerése, ennek érdekében pedig Alexandre Gallo, az olimpiai csapat edzője felvetette, hogy be kellene hívni Neymart.
A Barcelona kiválósága fontos szerepet játszott abban, hogy a brazil válogatott döntőig menetelt a 2012-es londoni játékokon, de Mexikó végül meghiúsította a dél-amerikaiak örömét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világbajnokságok történetében ötször is végső sikert arató brazilok továbbra is olimpiai aranyérem nélkül állnak – csupán három ezüst és két bronz jött össze eddig.A futball hazájának tartott Brazíliának pedig keresve sem lehetne jobb helyszínt találni az átok megtörésére, mint a hazai környezetet. De ehhez a legjobb játékosoknak kell szerepelniük a válogatottban.„Ha Neymar nem lesz ott, akkor az edző sem – mondta nevetve Gallo a felvetésre. – A legjobb játékosoknak ott kell lenniük a legnagyobb tornákon.”Az már más kérdés, hogy 2016-ban a dél-amerikai szövetség 100. évfordulóján a centenáriumi Copa Americát június 3–26. között rendezik meg az Egyesült Államokban, az olimpiai tornát pedig augusztus 3-án kezdik, így kétséges, hogy mindkettőn pályára léphet-e a Barcelona támadója.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik