Eurofutball: a PSG és a Lyon nagy pénzt ígér Marozsánért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.10. 15:47
null
Marozsán Dzsenifer (10) a frankfurtiak egyik legjobbja (Fotó: Bild)
A Sport Bild információja szerint a francia női labdarúgó-bajnokság két BL-indulója, a bajnok Lyon és az ezüstérmes Paris Saint-Germain is ritka jó ajánlatot tett Marozsán Dzsenifer megvásárlására.

 

A legutóbb a német bajnokság második helyén záró, szintén BL-induló 1. FFC Frankfurt német válogatott játékosáért a női futballban ritkának számító öt számjegyű euróösszeget fizetne a két francia csapat, és a Sport Bild azt is tudni véli, hogy az eddigi éves fizetését megtízszerezné (300 ezer euró körüli összeget említ a lap).

A német újság hozzáteszi: a klubja sztárjátékosai közé számító Marozsán számára vonzó lehet az ajánlatban, hogy mindkét francia klubban kedvenc posztján, irányítóként játszhatna, miközben a frankfurtiaknál újabban védekező középpályásként szerepeltetik.

Marozsán Dzsenifer – a korábban négyszer a magyar válogatottban is szereplő Marozsán János 22 esztendős lánya – eddig 37-szer játszott a német felnőtt női válogatottban, és ezeken a találkozókon 19 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
59 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik