Anglia: Lampard vadonatúj csapatban folytatja - hivatalos

2014.07.24. 17:18
null
Frank Lampard már új csapata színeivel pózol
Frank Lampard két évre szóló szerződést kötött az MLS-ben (Major League Soccer) érdekelt New York City FC-vel – jelentette be az Egyesült Államok első számú profi labdarúgóligájában 2015-ben debütáló klub.

 

„New York minden szempontból ideális számomra, nagyon izgalmas időszaknak nézek elébe – fogalmazott Frank Lampard. – Fantasztikus tizenhárom évet töltöttem a Chelsea-ben, büszkén tekintek vissza az eredményeimre, de a klub és én is úgy gondoltam, hogy itt az ideje a váltásnak. New Yorkban hosszú távra szóló terveket látok, örülök, hogy részt vehetek a megvalósításukban, és próbára tehetem itt magam."

Lampard a második nagy szerzeménye a tengerentúli egyesületnek, amely korábban leigazolta a spanyol válogatott és az Atlético Madrid világ- és Európa-bajnok csatárát, David Villát is.

Mivel a New York-i csapat csak 2015 tavaszán játssza első hivatalos mérkőzését, Villa október és december között az ausztrál A-ligában szereplő Melbourne Cityben játszik kölcsönjátékosként – elképzelhető, hogy Lampard is él valamilyen hasonló lehetőséggel.

A 36 éves, 106-szoros válogatott Lampard júniusban távozott a Chelsea-től, amellyel háromszor nyerte meg a Premier League-et, négyszer az FA-kupát, kétszer pedig a Ligakupát, s egy-egy alkalommal a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is a legjobbnak bizonyult.

Az MLS-hez jövőre újoncként csatlakozó New York City FC-t a Manchester City és a New York Yankees baseballklub tavaly alapította.

„A világbajnokság után nem volt időm gondolkodni a válogatottbeli jövőmről – tért át a másik aktuális témára Lampard, akivel kapcsolatban az angol sajtó valószínűsíti, hogy Steven Gerrardhoz hasonlóan elbúcsúzik a nemzeti csapattól. – Az elsődleges cél az volt, hogy megtaláljam a következő klubomat, és most, hogy ez megtörtént, meg tudom hozni a másik döntést is. Rövidesen meg is teszem."

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
2026.10.12. 08:25

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43