UEFA Futsal Cup: két év után újra a Barcelonáé a trón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.26. 21:15
null
A Barcelona győzelmével zárult az UEFA Futsal Cup 2013–2014-es kiírása (Fotó: uefa.com)
A Barcelona győzelmével zárult az UEFA Futsal Cup Bakiban rendezett négyes döntője. A spanyol egyesület a fináléban a Dinamo Moszkvát fektette két vállra, amely sorozatban harmadszor zárt ezüstérmesként. A harmadik helyért rendezett meccsen a tavalyi győztes Kajrat Almati kikapott a második félidőben feltámadó Araztól.

 

A döntő a Dinamo számára indult jobban, hiszen Romulo góljával a 10. percben vezetést szerzett, de a Barcelona Gabriel, valamint Dyego találatával a második játékrész első felében fordított. Kisvártatva viszont Tatú is beköszönt, így ismét döntetlenre álltak a csapatok, s mivel a hátralévő bő hét percben már nem változott az eredmény, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban pedig már csak a spanyolok tudtak a kapuba találni, előbb Fernandao, majd Lozano, végül a kapus Paco Sedano köszönt be – utóbbi két játékos már akkor, amikor a Dinamo lehozta a kapusát –, így a Barcelona 2012 után másodszor nyerte meg a legrangosabb európai futsaltornát, míg a moszkvaiak sorozatban a harmadik döntőjüket bukta el.

A harmadik helyért rendezett meccsen a tavalyi győztes Kajrat Almati az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a 2010-es bronzérmes Araz ellen, ám az azeri csapat a fordulást követően újult erőre kapott és 6–4-re megnyerte a meccset.

UEFA FUTSAL CUP, NÉGYES DÖNTŐ, BAKI
A HARMADIK HELYÉRT
Kajrat Almati (kazah)–Araz Naxcivan (azeri) 4–6 (2–0)
DÖNTŐ
Dinamo Moszkva (orosz)–Barcelona (spanyol) 2–5 (1–0, 1–2, 0–3) – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 11:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14
Ezek is érdekelhetik