Románia: jutalmazni fogják a bundázást leleplező játékosokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 17:46
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) arra készül, hogy megjutalmazza a bundázásokat leleplező játékosokat – jelentette ki egy hétfőn tartott bukaresti sajtótájékoztatón Razvan Burleanu, a FRF elnöke.

Burleanu elmondta, a közeljövőben dolgozzák ki a manipulált mérkőzéseket leleplező játékosok megjutalmazásának és erkölcsi elismerésének a rendszerét.

„A cél az, hogy ne legyenek már bundázások" – idézte az Agerpres hírügynökség Burleanut. Az elnök hozzátette, Marius Postolache, a nagyszebeni Vointa Sibiu egykori játékosa lesz az első, aki jutalmat kap a leleplezéseiért.

A 2011–2012-es bajnokságban még az első osztályban játszó, jelenlegi negyedosztályú nagyszebeni klub egykori futballistája volt az első, aki nyíltan beszélt a csapata által szándékosan elvesztett mérkőzésekről.

A FRF elnöke elmondta, az európai szövetség Asztanában tartott márciusi kongresszusán a román szövetség is támogatta azt az ajánlást, hogy a sportbeli visszaélések váljanak büntetőjogi kategóriává, és kerüljenek be az egyes államok büntető törvénykönyvébe.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Húszéves eltiltás egy francia teniszezőnek meccsek manipulálása miatt

Tenisz
2025.12.13. 15:32

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Török fogadási csalás: válogatott labdarúgót és FIFA-játékvezetőt is őrizetbe vettek

Minden más foci
2025.12.05. 10:28
Ezek is érdekelhetik