Románia: Miriuta már a CFR bajnoki aranyérmén töri a fejét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.26. 13:52
Miriuta Vasile, a CFR Cluj labdarúgócsapatának napokban kinevezett új vezetőedzője székfoglalójában elmondta: hosszabb távra tervez a kolozsvári együttes élén, amellyel a következő szezonban a bajnoki címért harcolna.

„Megtisztelő volt számomra a felkérés, ami szakmailag nagy kihívás és visszautasíthatatlan volt - nyilatkozta a Ceahlaul Piatra Neamt csapatát elhagyó szakvezető. – Kiváló lehetőséghez jutottam, és bízok benne, hogy el tudjuk érni a céljainkat. Hosszú ideig szeretném irányítani a CFR Clujt! A nyárig kitűzött célunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk, és a lehető legjobb helyen végezzünk, mert akkor a következő szezonban a bajnoki címre törünk. Beszéltem a tulajdonossal a keret megerősítéséről, egyes posztokon változtatásra van szükség, szeretnénk két-három új embert szerződtetni.”

A CFR jelenleg hetedik helyén áll, jócskán leszakadva az élmezőnytől, Miriuta szerint azonban a negyedik helyre még odaérhetnek – persze, nem könnyen, tette hozzá –, mindezt belátható távolságra a harmadiktól.

„Ebben a klubban nagy lehetőségek vannak. Az idei szezont az alapok biztonságos lerakásának szenteljük, és akkor jó nyári felkészüléssel, valamint megfelelő erősítéssel célba vesszük a bajnoki aranyérmet” – adott irányt a közeljövőnek Miriuta.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Félmillió forintra büntették a Dinamót szurkolói magyarellenes rigmusai miatt

Minden más foci
2026.09.17. 13:27

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Emberhátrányban kapott ki a továbbra is nyeretlen Csíkszereda

Légiósok
2026.08.24. 19:41