Franciaország: biztosan sztrájkolnak a profi klubok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 19:50
Az egy héttel ezelőtti bejelentést megerősítve biztosan sztrájkba lépnek november utolsó hétvégéjén a francia labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának klubjai, tiltakozásul a kiemelt jövedelmek tervezett 75 százalékos adóterhe ellen.

Egy márciusi döntés értelmében nem az érintett munkavállalók, hanem az őket foglalkoztató cégek fogják befizetni az államkasszába két éven át az egymillió eurónál többet kereső alkalmazottak után az egymillió feletti részre vonatkozó 75 százalékos adót.

Francois Hollande köztársasági elnök csütörtökön az Élysée Palotában fogadta a profi ligák és néhány klub vezetőit, és a találkozón leszögezte, hogy kitart elképzelése mellett.

Válaszul Jean-Pierre Louvel, a francia profi klubok uniójának (UCPF) elnöke bejelentette: biztosan megtartják a futballsztrájkot, amire 1972 óta nem akadt példa az országban. Ahogy korábban fogalmazott, az adó „igazságtalan” és „foglalkoztatás-ellenes”, ráadásul visszamenőleges hatása is van, ezért elfogadhatatlan.

A futballklubok irányítói attól tartanak, hogy Franciaország el fogja veszíteni a legjobb játékosait, a klubok versenyképessége zuhanni fog Európában, és az állam is elveszti a legjobb adófizetőit.
Becslések szerint 14 klubot és mintegy 120 játékost érintene az új adókötelezettség.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik