Euro 2020: az új lyoni stadionnal pályáznak a franciák - fotó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.12. 10:05
null
Ilyen lesz az új lyoni stadion kívülről
A Francia Labdarúgó-szövetség is pályázik arra, hogy a 2020-as Európa-bajnokság néhány mérkőzésének otthont adjon, mégpedig az új lyoni stadionban. Magyarország kedden jelezte, hogy szintén kandidál.

 

A hét év múlva esedékes kontinensviadalra 13 ország egy-egy városában kerül sor. Az európai szövetség (UEFA) máig várja az előzetes jelentkezéseket, majd április 25-ig a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság jövő szeptemberben dönt a rendezőkről.

A 2020-as Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást.

A francia hírügynökség szerint a lyoni pályázat nem tartozik az esélyesek közé, mert 2016-ban Franciaország lesz a házigazdája a kontinenstornának. Az új stadionba egyébként 58 ezren férnek majd be, így a franciák az elődöntős-döntős csomagért nem szállhatnak versenybe.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke kedden jelentette be, hogy a kormány egyetértésével a MLSZ is pályázik az új Puskás Ferenc Stadionnal.

Korábban Bázel, Athén, München, Prága és Isztambul jelezte érdeklődési szándékát.

És így néz majd ki belülről
És így néz majd ki belülről
Legfrissebb hírek

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

„A világ legnagyszerűbb stadionja” – A Los Angeles Memorial Coliseumban jártunk

Képes Sport
2025.12.16. 09:44

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

A futballvilág grúziai apokalipszise – helyszíni riport

Képes Sport
2025.11.30. 14:00

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 22:37
Ezek is érdekelhetik