Gyász: elhunyt a kétszeres világbajnok brazil kapus

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 07:16
null
Gilmar kétszeres világbajnok volt a brazil válogatottal
Meghalt Gylmar dos Santos Neves, ismertebb nevén Gilmar, az 1958-ban Svédországban és 1962-ben Chilében világbajnoki címet szerző brazil labdarúgó-válogatott kapusa, Pelé csapattársa.

Az egykori kiváló hálóőrt 83 éves korában érte a halál Sao Paulóban vasárnap. Gilmart augusztus 8-a óta kórházban ápolták szívroham miatt. Állapotát orvosai szerint húgyúti fertőzés súlyosbította.

A kapus nemcsak az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon védte a brazilok hálóját, hanem az 1966-os tornán is. Pályafutása csúcsát azonban az első két vb jelentette.

Gilmar Pelé csapattársa volt a Santos együttesénél, de játszott a Corinthians csapatában is. A Santosszal 1962-ben és 1963-ban Libertadores-kupát nyert.

2000-ben stroke-ot kapott, egészsége azóta hanyatlott.

A hétvégén halt meg az 1958-as csapat egy másik tagja, a jobbhátvéd, Nilton de Sordi is. Nyolcvankét éves volt. Júliusban Djalma Santos védő, az 1958-as és az 1962-es csapat tagja távozott.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik