Felkészülés: a Bayern lesz a Man. City döntőbeli ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.31. 22:26
A négycsapatos Audi-kupa szponzornéven futó felkészülési tornán a házigazda német Bayern München kétgólos győzelmet aratott a brazil Sao Paulo ellen, így a holnapi döntőben a vendéglátó lesz a másik elődöntőt megnyerő angol Manchester City ellenfele.

A mérkőzés első félidejében – és a másodikban még tíz percig – a Bayern óriási mezőnyfölényben játszott, szezonra való helyzetet dolgozott, majd hagyott ki. Pontatlan volt a befejezés, hiányzott egy kis gyilkos koncentráció, a védekezésre kényszerített brazil futballisták – a támadójáték nagymesterei tanulhatták a futballnak ezt a részét – így megúszták a kapott gólt. Gólvonalukon Rogério Ceni bravúrral védett néhány alkalommal, de a szerencsével sem állt hadilábon.

Az 55. percben aztán csak megtört a jég. Egy gyorsan elvégzett kis szöglet után Arjen Robben adott a jobb szélről, Dante középen az ötösön megcsúsztatta a labdát, amit a hosszún érkező Mario Mandzukic kotort be a kapuba (1–0). A folytatásban kicsit kijött a szorításból a brazil együttes – sok volt a csere, tudjuk be ennek, hogy elment pár perc, amíg az érkezők felvették a meccs ritmusát –, bátrabb előre játékot vállalt fel, ezzel együtt azonban teret adott a lendületes bajoroknak, akik szemet gyönyörködtető akciókat vittek. Miután néhány villanás a braziloktól is kifutott azért, élvezetes, lüktető volt a játék. A németek sikerét a hajrában a csereként pályára lépő Mitchell Weiser biztosította be: a 19 éves játékos egy kapufáról kipattanó lövést helyezett higgadtan a kapuba (2–0). A Sao Paulo kapusa, Rogério Ceni lehetőséget kapott arra, hogy szépítsen, és helyre tegye a lelki világát, ám a kezezés miatt egy percre rá megítélt büntetőt a kapufára lőtte.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, AUDI-KUPA

ELŐDÖNTŐ

Bayern München–Sao Paulo 2–0 (Mandzukic 55., Weiser 86.)

KORÁBBAN

Manchester City–AC Milan 5–3 (Silva 4., Richards 19., Kolarov 22., Dzeko 33., 36., ill. El Shaarawy 37., 39., Petagna 43.)

Legfrissebb hírek

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
7 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
18 órája

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05

Raphael Guerreiro az idény végén elhagyja a Bayernt

Német labdarúgás
2026.03.30. 19:41
Ezek is érdekelhetik