PSG: Verratti Ancelotti távozása esetén is marad

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 09:13
Marco Verratti, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának középpályása kijelentette: nem hagyja el a francia bajnokcsapatot.

A húszéves olasz válogatott futballista esetleges távozása az után vetődött fel, hogy az egyelőre a PSG-t irányító Carlo Ancelotti minden bizonnyal a Real Madrid vezetőedzője lesz, s a hírek szerint a szakember vinné (vitte volna) magával Verrattit.

„Pár napja beszéltem Ancelottival, és a beszélgetésünk alapján úgy gondolom, tényleg elhagyja a klubot a nyáron. Nem bánkódom így sem, hiszen tudom, hogy jó helyre, egy hatalmas klubhoz kerül” – mondta Verratti a Marcának.

Az olasz játékost korábban a spanyol sajtó többször is összehozta a Real Madriddal, mivel Ancelotti Madridba érkezését már szinte biztosra vették, és ez alapján az is valószínűnek tűnt számukra, hogy a vezetőedző viszi magával kedvenc játékosát is.

„A jövőmet nem befolyásolja, hogy az edző megy, vagy marad. Nagyon boldog vagyok itt, és egyelőre nem akarom elhagyni a PSG-t” – zárta le a találgatásokat Verratti.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik