New York: Sousa még két évre megkaphatja Henryt

2013.01.19. 11:31
Thierry Henry, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York Red Bulls játékosa az amerikai BeIn Sportnak elmondta, még két évig szeretne játszani visszavonulása előtt, így a Videotontól távozó portugál edző, Paulo Sousa Egyesült Államokba szerződése esetén hosszú távon is számolhatna a francia csatárral.

A 35 éves Henry elmondása szerint még további két évet szeretne a pályán tölteni, mielőtt végleg szögre akasztja a stoplist, így Paulo Sousa esetleges New Yorkba szerződése esetén továbbra is számolhatna a rutinos játékossal. Mint ismert, a tengerentúli sajtó már kész tényként kezeli a portugál szakember érkezését, akinek szerződtetését hamarosan be is jelenthetik.

„Még két évet adok magamnak, ez azt jelentené, hogy harminchét évesen vonulnék vissza, ezzel pedig húszéves karriert tudhatnék magam mögött” – vázolta fel jövőjét a százhuszonháromszoros válogatott francia.

„Minden sportoló tudja, hogy nem egyszerű abbahagyni. A szívem mindig visszahúz a pályára, de a testem… Mondjuk úgy, hogy nem a lelkesedésemmel van probléma. Természetesen tudom, hogy eljön az idő, amikor be kell fejeznem” – zárta gondolatait Henry.

A veterán francia csatár a Red Bullsban eltöltött eddigi három éve alatt 62 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken 31 gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48