Vasas: a barcelonai focisták megkoszorúzták Kubala szobrát

MTI MTIMTI MTI
2012.09.01. 15:41
A telki 2. Focifesztiválon pályára lépő FC Barcelona és az Espanyol öregfiúk labdarúgócsapatának játékosai szombaton megkoszorúzták Kubala László szobrát a Vasas Fáy utcai sporttelepén.

Az ünnepségen részt vett Carlos Kubala, a kiváló labdarúgó fia, továbbá ott voltak a Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia (VLKA), valamint a piros-kék klub vezetői is. Rabatin József, a VLKA társtulajdonosa beszédében kiemelte, hogy egy nagy álom vált valóra, amikor a Vasas fociakadémiája tavaly decemberben felvehette a Kubala nevet.

„Nagy megtiszteltetés, de egyben hatalmas felelősség is ez – jelentette ki. – A gyerekeknek olyan példakép kell, mint Kubala, aki a Vasastól indult és a Barcelonáig jutott el. Hitvallását – akarni, tudni, játszani – az élet minden területén alkalmazni lehet.”

Rafael Carlos Maranon, az Espanyol csapatvezetője azt hangsúlyozta, hogy Kubala nemcsak játékosként volt kiváló, hanem edzőként is ragyogó munkát végzett, ugyanakkor mindig büszke volt magyar származására. Ramon Alfonseda, az FC Barcelona vezetőségének tagja gratulált a Vasas vezetőinek ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a jövő fiataljait abban a szellemiségben nevelik, amit egykor Kubala képviselt.

„Mi emberi nagyságban is sokat tanultunk tőle” – fűzte hozzá.

A FociFesztivál képviseletében Dunai Antal szólt az egybegyűltekhez, majd Kovács Zoltán társaságában ők is megkoszorúzták Kubala szobrát.

Carles Rexach, az FC Barcelona öregfiúk csapatának szakmai vezetője, a katalán klub egykori technikai igazgatója a rögtönzött sajtótájékoztatón méltatta Kubala László nagyságát, s úgy fogalmazott, hogy a Barcelonánál tulajdonképpen ő fektette le a labdarúgás alapjait. Tőle származik az a fontos kijelentés, amihez a katalán csapat ma is tartja magát, hogy „nem szabad elveszíteni a labdát”.

Rexach hozzátette: Kubala edzőként óriási hangsúlyt fektetett a tréningeken arra, hogy játékosai tanulják meg uralni a labdát.

„Valójában betege volt a focinak, s még egy gyerekmeccs mellett sem tudott úgy elmenni, hogy ne kereste volna az ifjú tehetségeket. Ebből valamit talán én is örököltem tőle” – jelentette ki a jelen talán legjobb labdarúgójának, Lionel Messinek a felfedezője, majd emlékeztetett arra, hogy éppen Kubala miatt kellett a Barcelona stadionjának befogadóképességét a kétszeresére növelni.

„Őt nem lehet felülmúlni” – állapította meg.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55