A klub-vb miatt nem lesz Neymar a Real Madridé?

Vágólapra másolva!
2011.07.17. 14:31
null
Neymar (jobbra) válogathat a jobbnál jobb ajánlatok közül (Fotó: Action Images)
Részletesen beszélt Neymar átigazolási lehetőségeiről Wagner Ribeiro, a fiatal brazil játékos ügynöke. A Record című portugál lap idézi a menedzser szavait, aki szerint ügyfelét a Real Madrid és az FC Barcelona is szeretné szerződtetni, előbbi már a nyáron, utóbbi azonban csak jövőre.

 

„A helyzet az, hogy a Barcelona csak a következő szezon után akarja Neymart és akkor is fizetne, a Real Madrid viszont már most és rögtön le is tenné a pénzt” – nyilatkozta Wagner Ribeiro.

„A fő probléma viszont az, hogy Neymar a klubvilágbajnokságon szeretne a Barcelona ellen játszani decemberben, és a Santos is a barcelonai átigazolást támogatja, hogy játszhasson az év végén a katalánok ellen” – mondta a menedzser, aki ugyanakkor azt is hozzátette, Neymar a legszívesebben a madridiaknál folytatná pályafutását.

Wagner Ribeiro leszögezte, döntés csak a Copa América küzdelmeinek befejezése után születhet az ügyben.

A Neymarral felálló brazil válogatott ma este 21 órától La Platában Paraguay ellen lép pályára a kontinenstorna negyeddöntőjében.

Legfrissebb hírek

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2025.12.23. 08:13

Neymarra újabb térdműtét vár, de szeretne ott lenni a vb-n

Minden más foci
2025.12.08. 10:19

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33
Ezek is érdekelhetik