PSV: a BL-szereplés hiánya miatt adhatja el a klub idén Dzsudzsákot és Toivonent

Vágólapra másolva!
2011.05.31. 12:02
A goal.com szakportál hosszabb elemzést közöl a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő PSV anyagi helyzetéről „Az anyagi gondok kényszeríthetik a PSV-t Dzsudzsák Balázs és Ola Toivonen eladására" címmel.

A cikk a klub pénzügyeit elemzi, kiemelve, hogy az eindhoveni csapat évi 64 millió eurós költségvetésből gazdálkodik, de nagy kiesést jelent, hogy a PSV az utóbbi két idényben nem jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára, és a következő szezonban sem lesz ott. Az írás szerint ez évi 20 millió euróval kevesebb bevételt jelent az együttesnek, ami komoly problémát jelent.

Bár a PSV a napokban felvázolt pénzügyi tervezetében arról számolt be, hogy Eindhoven és a főszponzor Philips gyár további anyagi támogatást nyújt a klubnak, és a vállalat 20 millió eurós kölcsönt ad a csapatnak, de az ügyvezető igazgató, Tiny Sanders leszögezte, ezekből a forrásokból nem költhetnek új játékosokra.

A PSV első körben Andreas Isaksson és Orlando Engelaar eladásából szeretett volna bevételekhez jutni, de az értük kapott összeg túl kevés lenne, így a cikk szerzője szerint a klub kénytelen lehet eladni Dzsudzsák Balázst és Ola Toivonent, hogy rendezze anyagi helyzetét.

No meg hogy jusson pénz az erősítésekre is, mivel a PSV-nél 2008 után nagy az elvárás az újabb bajnoki címre. Az utóbbi időben a Tottenham kapusa, Heurelho Gomes, az AZ középpályása, Stijn Schaars, a Feyenoord fiatalja, Georginio Wijnaldum és a Heerenveen szélsője, Uszama Aszaidi – akit Dzsudzsák lehetséges utódjának is tartanak Hollandiában – esetleges érkezéséről hallani.

Mindeközben Dzsudzsák Balázs megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseit: az orosz Anzsi Mahacskala továbbra is tárgyal a megszerzéséről. A szélső erről a Blikknek adott nyilatkozatában beszélt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik