Blatter 2015-ig maradna FIFA-elnök

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 12:24
null
Blatter szerint a FIFA nagy feladata az illegális csalások elleni küzdelem (Fotó: Action Images)
Utolsó elnöki periódusára készül Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, aki az európai sportági szervezet (UEFA) hétfői kongresszusán bejelentette, hogy 2015-ben már nem indulna újra a posztért.

„Mindannyian tudják, hogy újabb négy évet szeretnék eltölteni a FIFA élén, de ez az utolsó elnökválasztás, amelyen elindulok" – fogalmazott a 75 esztendős svájci sportvezető az UEFA párizsi ülésén.

Blatter 1975-től 1981-ig volt a FIFA technikai igazgatója, majd 1998-ig főtitkárként dolgozott, azóta pedig háromszor választották meg elnöknek. Legutóbb, 2007-ben egyedüli jelöltként nyerte el a tisztséget. Az idén június 1-jén Zürichben sorra kerülő voksoláson azonban kihívója is lesz, mégpedig Mohammed Bin Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) katari elnökének személyében, aki jelenleg szintén az UEFA párizsi kongresszusán vendégeskedik.

„Már a hosszabbításban vagyunk – mondta Blatter, utalva a választásig hátralévő rövid időre. – Meglátjuk, hogy mi történik ebben a periódusban."

Az elnök szerint az elkövetkezendő években a nemzetközi labdarúgásban a legnagyobb feladat a klubok egységességének megőrzése, valamint az illegális fogadások és a dopping elleni küzdelem lesz.

„A labdarúgást világszerte behálózzák gonosz szándékú emberek – fogalmazott. – A futball alapvetően egy játék, de a játékokban mindig akadnak olyanok, akik megpróbálnak csalni. Tisztességtelen erőkkel állunk szemben, amelyek megpróbálják rabul ejteni a sportágat. A FIFA-kongresszuson zéró toleranciát hirdetünk a pályán belülre és kívülre is. Közös feladatunk, hogy folytassuk mindazt, amit már elkezdtünk és jobb jövőt biztosítsunk a fiatalok számára."

Blatter kiemelte még, hogy az UEFA remek munkát végzett és végez manapság is az ötbírós rendszer tesztelésében.

A szavazásra jogosult 208 FIFA-tagállam több mint negyedét az európaiak teszik ki, így ők döntően befolyásolhatják a júniusi voksolás végeredményét.

Blatter 1998-as első megválasztásakor azt mondta, kettőnél több ciklust nem vállal a FIFA élén, majd 2007-ben azzal indokolta újabb jelöltetését, hogy az addig eltelt időszakban bizonyos hátráltató körülmények miatt nem tudott megfelelő munkát végezni, így nem valósította meg valamennyi tervét.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik