Ajax: Stekelenburg ujja eltört, legközelebb májusban léphet pályára

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 10:26
Címkék
Maarten Stekelenburg, az Ajax labdarúgócsapatának első számú kapusa legközelebb csak májusban léphet pályára, mivel eltört jobb kezének hüvelykujja. A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint kilenc hét kihagyás vár a holland válogatott kapuvédőre, tehát gyakorlatilag véget is ért az idénye.

Stekelenburg csapata múlt hét szombati edzésén sérült meg, az orvosi jelentések pedig megerősítették, hogy kilenchetes kihagyás vár a 28 esztendős kapusra.

Stekelenburg így többek között nem léphet pályára az Európa-liga-nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján, amelyen az Ajax a Szpartak Moszkva otthonába látogat. Az első mérkőzésen 1–0-ra győztek a moszkvaiak Amszterdamban.

Az már a sérülés után biztossá vált, hogy a holland válogatott első számú kapusa nem játszhat a Magyarország elleni Eb-selejtezők (március 25., 29.) egyikén sem, bár akkor a kényszerpihenője hosszát még csak másfél hónapra tervezték.

Legfrissebb hírek

A Liverpool másodedzője vette át az Ajax irányítását – hivatalos

Minden más foci
2025.05.31. 13:49

A Liverpool másodedzője lehet az Ajax új mestere

Minden más foci
2025.05.28. 10:45

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55
Ezek is érdekelhetik