Brazília: Ronaldo hivatalosan bejelentette, befejezi a karrierjét

2011.02.14. 16:02
A kétszeres aranylabdás brazil Ronaldo mai sajtótájékoztatóján – Andrés Sánchez, a Corinthians elnöke és két fia társaságában – bejelentette, befejezi profi pályafutását.

A kiváló csatár már tegnap úgy nyilatkozott, nem tudja tovább folytatni, és ma délelőtt elbúcsúzott csapattársaitól a Corinthiansnál.

„Biztosan készen állnak? Ahogy hallották a hétvégén, azért vagyok itt, hogy… Egy hosszú jegyzetet készítettem, most meg semmit sem tudok mondani… Befejezem a profi pályafutásomat labdarúgóként” – mondta Ronaldo meghatottan a népes újságírósereg előtt a sajtótájékoztatón.

„Szép, csodás, érzelmekkel teli karrier volt ez. Sok vereséggel és végtelen sok győzelemmel. Számos barátot szereztem. Nem emlékszem, hogy bárki az ellenségemmé vált volna. Több ok miatt döntöttem úgy, hogy előbb befejezem a tervezettnél. Az elmúlt két évben folyamatosan volt valamilyen sérülésem: egyszer az egyik lábam, egyszer a másik” – tette hozzá a Fenomén a könnyeivel küszködve.

„Négy évvel ezelőtt Milánóban kiderült, hogy hyperthyroidizmusban szenvedek, és ennek a kezelésére olyan gyógyszereket kell szednem, amelyek doppingszernek minősülnek. Sok szó esett a súlyomról, és ez az oka a dolognak” – folytatta a csatár.  

„Nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak. Minden percet élveztem, amelyet velük tölthettem. Mindent köszönök az összes klubnak, amelyben megfordultam, a játékosoknak és edzőknek egyaránt! A jövőm már meg van tervezve: létrehozunk egy alapítványt, amelynek a »Fenomének teremtése« lesz a neve” – tette hozzá Ronaldo.

„Többet értem el, mint amiről valaha álmodni mertem. Nagyon nehéz abbahagyni azt, ami annyi boldogságot adott. Elveszítettem a harcot a testemmel szemben, így ez az időszak véget ért” – jelentette ki a kétszeres aranylabdás. 

Egy fenomenális karrier véget ért – portré a nagyszerű Ronaldóról.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 11. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.26. 20:07