Libéria: Bicskeiék továbbjutottak az olimpiai selejtező 2. fordulójába

2010.12.19. 21:54
A libériai olimpiai válogatott a visszavágón ismét 1–1-es döntetlent játszott Sierra Leonéval, ám a tizenegyespárbajt megnyerte, így bejutott az olimpiai selejtező második fordulójába. Ha Bicskei Bertalan együttese a következő párharcot is megnyeri – az ellenfél még nem ismert –, akkor bejut a csoportkörbe, ahol az első három együttes kvalifikálja magát az ötkarikás játékokra.

„Hihetetlen, micsoda népünnepély tört ki, a meccs után egy órát ácsorogtunk a kocsival, nem tudtunk tovább haladni, bevallom őszintén, annyira felszabadultan ünnepeltek a szurkolóink, hogy kicsit féltem is – nyilatkozta a 66 éves szakember, aki a nagyválogatott szövetségi kapitányi posztját is betölti. – Március-április környékén játsszuk a következő selejtezőket, de az A-válogatott is ilyentájt lép pályára, úgyhogy nem lesz könnyű két erős csapatot összerakni. Az olimpiai csapatban több olyan játékos van, akire a nagyok között is számíthatok, ilyen például Sekou Jabateh Oliseh, aki a CSZKA Moszkvában futballozik."

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
Tegnap, 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
Tegnap, 8:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51