Argentína: Falcioni a Boca Juniors új vezetőedzője - hivatalos

2010.12.23. 10:39
Julio César Falcionit nevezték ki szerda este az argentin labdarúgó-bajnokságban szereplő Boca Juniors vezetőedzőjének. Az 54 éves szakember az egy hónapja távozó Claudio Borghit váltotta a kispadon.

Falcioni néhány nappal ezelőtt hagyta ott a szintén élvonalbeli Banfield együttesét, amellyel 2009-ben megnyerte a téli bajnoki idényt, az Aperturát.

Az aktív futballista pályafutása során kapusként háromszoros válogatott szakvezető korábban irányította többek között Vélez Sársfield, az Independiente és a Colón csapatait is.

„Ez a pozíció a legmagasabb, amelyet egy edző Argentínában elérhet – mondta a tréner. – A játékosok segítségével megpróbáljuk visszajuttatni a klubot abba a pozícióba, amelyet megérdemel.”

A dél-amerikai ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb egyesületének számító, 23-szoros bajnok Boca az elmúlt néhány szezonban hírnevéhez méltatlanul teljesített a ligában, 2008 óta nem nyert bajnoki címet, az idei Aperturát pedig 25 ponttal zárta, hússzal kevesebbet gyűjtve, mint a győztes Estudiantes.

Tavasszal négy hónap alatt négy vezetőedző váltotta egymást a Juniors kispadján, a májusban kinevezett Borghi novemberben, az ősi rivális River Plate-től elszenvedett 1–0-s vereség után távozott.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
49 perce

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58