Labdarúgás: a FIFA nem foglalkozik a korrupciós üggyel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.30. 13:35
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) nem foglalkoznak a brit BBC Panorama című műsorában hétfőn elhangzottakkal, vagyis hogy a szervezet végrehajtó bizottságának három tagja is érintett lehet a legújabb korrupciós botrányban.

A BBC a brazil Ricardo Teixeiráról – a 2014-es brazíliai vb szervezőbizottságának elnökéről –, a paraguayi Nicolás Leozról és – az egyébként NOB-tag – kameruni Issa Hayatouról mutatott be olyan dokumentumokat, amelyek szerint 1989 és 1999 között nagyobb összegeket vettek fel a 2001-ben csődbe ment ISL-en, a FIFA marketingügynökségén keresztül.

A FIFA kedden kiadott közleményében leszögezi: az ISL-lel kapcsolatban a svájci hatóságok korábban már lefolytattak egy nyomozást, ezt pedig 2008. június 26-án lezárták, és egyetlenegy FIFA-tagot sem gyanúsítottak meg. A nemzetközi szövetség ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

A BBC műsorában Jack Warnert, a FIFA alelnökét is befeketítette, mondván a nyári dél-afrikai világbajnokságra szóló jegyekkel próbált üzletelni a fekete piacon. Warner egyébként a közép-amerikai zóna, azaz a CONCACAF vezetője is.

Az első botrányt még a Sunday Times robbantotta ki, ennek következtében az óceániai szövetség (OFC) elnökét, a tahiti Reynald Temariit és a FIFA végrehajtó bizottságának egy másik tagját, a nigériai Amos Adamut bűnösnek találta a szervezet az etikai kódex megsértése miatt. A két vezetőt egy évre száműzték a sportágból, emellett nem voksolhatnak csütörtökön a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok helyszíneiről.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
12 órája

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
2025.05.09. 08:59

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik