Argentína: Batista huzamosabb ideig szövetségi kapitány maradhat

MTI MTIMTI MTI
2010.11.01. 18:47
null
Elképzelhető, hogy a jövőben is Batista irányítja majd az argentin válogatottat (Fotó: Action Images - archív)
Az argentin labdarúgó-válogatott irányítását a nyári világbajnokság után Diego Maradonától ideiglenesen átvett Sergio Batista nagyon közel áll ahhoz, hogy hosszabb időre is kinevezzék.

Az argentin sportági szövetség a tervek szerint kedden jelenti be a szakvezetői posztra vonatkozó döntését, egy nappal azután, hogy az illetékes testület megvitatja a lehetőségeket.

A 47 éves Batista, akivel az olimpiai válogatott aranyérmes volt a pekingi játékokon, az elnök Julio Grondona személyében erős támogatót tudhat maga mögött. Megbízása óta a nemzeti együttes három mérkőzést játszott: 1–0-ra nyert Írországban, 4–1-re verte hazai közönség előtt a több meghatározó játékosát nélkülöző spanyol válogatottat, majd 1–0-s vereséget szenvedett Japánban.

A Maradonával együtt 1986-ban világbajnok Batistát szívesen látná továbbra is a kapitányi poszton az együttes első számú játékosa, Lionel Messi is. „Szeretném, ha maradna. Nyugalom van, a keret tagjai jól érzik magukat, tetszik a játékfelfogása" – indokolta álláspontját az elmúlt év legjobbja.

Az előd ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy még mindig fáj neki a szövetség nyári döntése. Az argentinok a negyeddöntőig jutottak a vb-n, ahol a németektől sima, 4-0-s vereséget szenvedtek. Ezt követően Maradona – némi huzavona után – távozott a nemzeti együttestől, miután nem sikerült megegyeznie a szövetség elnökével, hogy továbbra is addigi stábjával dolgozhasson.

„Életem legszomorúbb születésnapja ez a mostani. Még mindig a válogatott élén lenne a helyem" – jelentette ki szombaton, amikor betöltötte 50. életévét.

Az argentinokra komoly feladat vár november 17-én, amikor Katar fővárosában, Dohában a brazilokkal csapnak össze.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
10 órája

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
16 órája

Költője saját vérével írta fel a börtöncellája falára az algériai himnuszt a legenda szerint – J-csoport

Foci vb 2026
2026.06.11. 19:21

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
2026.06.11. 16:35

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
2026.06.11. 13:40

Vb 2026: Messi szerint az argentin válogatott nyerő típusú csapat

Foci vb 2026
2026.06.11. 12:10

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
2026.06.11. 11:52

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:25
Ezek is érdekelhetik