A világbajnok Lionel Messiék ellen

2010.09.07. 12:13
null
Lionel Messiék trükkjeikkel meglepnék a világbajnokot (fotó: Action Images)
A mexikói túra után újra Amerikában lép pályára a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott. Az augusztusi, mexikóvárosi 1–1 után ezután sem számíthat könnyű mérkőzésre Vicente del Bosque együttese, ellenfele a világbajnoki kudarc után hazai pályán először játszó argentin válogatott lesz.

A Dél-Afrikában bekövetkezett megsemmisülés (negyeddöntő, 4–0-s vereség a németektől) lassan a múlté, egy időre biztosan lezárult a Maradona-akta, új szelek fújnak az argentin válogatottnál, vagy legalábbis reménykednek benne. A szövetségi kapitányi posztról a világbajnokságot követően távozó DunDiego helyét egykori válogatott csapattársa, az 1986-ban vb-aranyat nyerő Sergio Batista vette át, de csak átmeneti jelleggel – noha a hivatalos státusba emelés lehetősége egyáltalán nem zárható ki.

A korábbi rettegett középpályás az Írország felett aratott 1–0-s győzelemmel kezdte kapitányi karrierjét, és saját bevallása szerint annyira élvezi új szerepkörét, hogy a 2011-es Copa Américán, majd a 2014-es brazíliai világbajnokságon is megmaradna hadvezérnek. Maradonával ellentétben ő gondolkodás nélkül meghívta a válogatottba a veterán Javier Zanettit, aki „jóval harmincon túl is olyan teljesítményre képes, amely bármelyik csapat hasznára válna.”

Batista ráadásul elnyerte a válogatottnál egyre nagyobb befolyással bíró Lionel Messi támogatását, a Barcelona aranylabdása a kapitány mellett határozottan kiállva vetette fel a hosszabbítás lehetőségét.

„Érdekes elképzelései vannak a taktikáról, s nagyon tetszik. Érződik rajta az igyekezet, felelősségteljes munkát végez” – jellemezte új kapitányát Messi, aki természetesen jelentősen befolyásolhatja a szövetség döntését Batista szerződésének meghosszabbítása kapcsán.

Legközelebb éppenséggel a spanyolok ellen, hiszen kedden a Buenos Aires-i Monumentalban a világbajnokot fogadja az albiceleste. Mindkét fél részéről hangzatos nyilatkozatok lepték el az internetet, őszinte támadófutballt ígérve, azt azonban ne feledjük, hogy a hét végén folytatódnak a küzdelmek az európai bajnokságokban, és az élklubok aligha néznék jó szemmel, ha a hadakozás hevében módszeresen szétrúgnák egymást az argentinok és a spanyolok.

Ha viszont Messiék valóban kiállnak kapitányuk mellett, bármi előfordulhat – még argentin győzelem is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Argentína–Spanyolország 22.00

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Garnacho és Mastantuono bekerült, Dybala nem – megvan a címvédő argentinok bővített kerete

Foci vb 2026
2026.05.12. 11:29

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00
Ezek is érdekelhetik