Videó: a „szurkolók” leütötték az AEK edzőjét a vereség után

2010.08.08. 01:08
Az AEK Athén szurkolóinak egy része nehezen emésztette meg, hogy csapatuk felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Kallitheától, dühüket pedig az AEK vezetőedzőjén, a boszniai szerb Dusan Bajevicsen vezették le. A „drukkerek” körbevették a levonuló trénert, aki az ütések következtében el is esett.

„Ami történt, szégyen az AEK-ra nézve – nyilatkozta Sztavrosz Adamidisz, az athéni klub elnöke az eset után. – Továbbra is elkötelezettek vagyunk az edző iránt, ez az eset egyszerűen elfogadhatatlan."

A 61 éves Bajevics harmadik „ciklusát" tölti az AEK kispadján, kapcsolata azonban már jó ideje nem a legjobb a csapat szurkolóival, mivel azok nehezen fogadják el, hogy korábban – 1996 és 1999 között, valamint a 2004–2005-ös idényben – irányította a nagy rivális Olympiakoszt is.

„Beszéltem vele, nagyon megrázták a történtek. Tudattam vele, hogy továbbra is számítunk rá, az igazi AEK-szurkolókat pedig arra kérnénk, hogy segítsenek a klubnak megoldani ezt a problémát" – mondta Adamidisz.

Az AEK-ot az utóbbi években elkerülték a sikerek, ám a mostani felkészülési idényben eddig biztató játékot produkált a sárga-fekete csapat, legyőzte a Blackburnt és a Rangerst is.

 
 
 
 
Legfrissebb hírek

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
2026.09.20. 07:18

Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

Magyar válogatott
2026.09.19. 09:57

Botlott az AEK, Varga Barnabás csak csere volt

Légiósok
2026.09.13. 22:44

A Gulácsi-bravúrok ellenére kikapott a Villarreal; Vargával és Vitálissal soraiban nyert az AEK – íme, az összes keddi BL-eredmény

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:00

„Két nagy helyzetet is elpuskáztam, be kellett volna találnom” – Varga Barnabás a győztes BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 22:21

Varga és Vitális is végig a pályán volt, győzelemmel kezdte a BL-alapszakaszt az AEK

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 20:46

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44