Santos: a Chelsea szabálytalan volt, a FIFA-hoz fordulnak Neymar-ügyben

MTI MTIMTI MTI
2010.08.13. 11:39
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) kíván fordulni a Santos, mert a brazil labdarúgócsapat szerint a Chelsea szabálytalan módon tett ajánlatot a tinisztár Neymarnak.

Luis Álvaro Ribeiro, a Santos elnöke szerint „elfogadhatatlan és etikátlan" az angol együttes fellépése. A brazilok szerint ugyanis a Chelsea – miután a Santos visszautasította a londoniak ajánlatát – közvetlenül a 18 éves csatárt kereste meg.

A Chelsea 20 millió euróért szerette volna szerződtetni a brazil futball egyik legnagyobb ígéretének tartott, és az Egyesült Államok ellen a válogatottban kedden góllal bemutatkozott Neymart. A Santos azonban 35 milliót szeretne kapni a támadóért.

A FIFA tavaly szeptemberben egy hasonló ügyben megbüntette a Chelsea-t, mert szerinte 2007-ben arra ösztönözte Gaël Kakutát, hogy a 16 éves francia csatár szegje meg a Lensszal érvényes megállapodását és szerződjön Londonba. Az egyéves átigazolási tilalmat a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) novemberben felfüggesztette, majd februárban feloldotta, miután a felek megegyeztek egymással.
    
Legfrissebb hírek

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Neymar nem sokkal a kiesés után már a WSOP-n pókerezett – videó

Foci vb 2026
2026.07.12. 12:43