Marseille: Deschamps lemondott Ben Arfáról, de nem esett pánikba

2010.08.16. 13:55
Didier Deschamps, a francia labdarúgó-bajnokságot két vereséggel kezdő Olympique Marseille vezetőedzője nem esett pánikba a rossz bajnoki rajt miatt, ám nem örül annak, hogy még most is fogyatkozik a kerete.

Deschamps „tragikusnak” tartja, hogy a csapatkapitány Mamadou Niang a Fenerbahcéban kívánja folytatni pályafutását – helyettest még nem sikerült találni, Luís Fabiano (Sevilla) megszerzése pénzügyi okokból meghiúsulni látszik –, és nem könnyíti meg a helyzetet Hatem Ben Arfa távozási szándéka sem. A válogatott Ben Arfa edzeni sem hajlandó az OM-mel, olyannyira a Newcastle Unitedbe vágyik.

„Radikális álláspontra helyezkedett, ami után igen nehéz lenne visszafogadni őt – olvasható Deschamps álláspontja a hétfői L’Équipe-ben. – Sem a csapat, sem saját szempontjából nem szerencsés, hogy nem edz. Úgy vélem, sokat foglalkoztam vele, volt is, amit megfogadott a tanácsaimból, ám volt, amit nem. Csütörtökön már velem sem akart beszélni, szóval jobb is, ha talál magának más csapatot. Tehetséges futballista, de vannak gyengeségei is.”

Deschamps a rossz szezonkezdet és az egyelőre elmaradó erősítések ellenére is hiszi, hogy a tavasszal megszerzett bajnoki cím megvédhető, és az OM szakmailag előreléphet.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: kis híján elszórakozta négygólos előnyét a Marseille

Francia labdarúgás
2026.10.25. 19:40

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
2026.10.12. 21:39

Vége a pokoljárásnak? Megszabadult Gérard Lopeztől a Girondins Bordeaux

Francia labdarúgás
2026.09.30. 10:38

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
2026.09.06. 22:51