Görögország: Németh mellett Sentürk és Obinna is a Pana látószögében

Vágólapra másolva!
2010.08.09. 11:37
A görög labdarúgó-bajnokságban címvédő Panathinaikosz továbbra sem tett le Németh Krisztián megszerzéséről. A Liverpool magyar légiósa mellett – vagy éppen helyett – azonban az Internazionale és a Fenerbahce játékoskeretéből is szívesen erősítenének.

Az Interből a 22 éves nigériai támadót, Victor Obinnát szerződtetnék, aki az előző szezont a Málagában futballozta végig kölcsönjátékosként. A másik kiszemelt a nemzetközi porondon jóval rutinosabbnak számító támadó, a Fenerbahce 27 éves török válogatottja, Semih Sentürk.

A Panathinaikosznál azonban továbbra is nagy reményeket táplálnak Németh szerződtetéséhez – a vezetőedző Nikosz Niopliasz különösen ragaszkodik az általa gyorsnak, kreatívnak, technikásnak és gólerősnek tartott magyar játékoshoz, aki az AEK-nál töltött idényt követően már ismeri a görög futballt –, leginkább abban bíznak, hogy a Lecce és az Udinese egymilliós ajánlatára nemet mondtak a kétmillióban reménykedő angolok. Viszont kétmilliós kérő eddig nem érkezett…

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Rafael Benítez: Nincsenek Mbappé-szintű csatáraink

Európa-liga
2026.01.23. 09:07

A görög lapok szerint a Panathinaikosz jobb volt a Fradinál, többet érdemelt volna

Európa-liga
2026.01.23. 08:23

Robbie Keane: Senki sem hitte, hogy hét meccs után veretlenek leszünk

Európa-liga
2026.01.23. 07:03
Ezek is érdekelhetik