Háromgólos hátrányból álltak fel a svédek, mégis Anglia jutott a döntőbe

M. K. G.M. K. G.
Vágólapra másolva!
2009.06.26. 20:50
Elsőként az angol válogatott biztosította helyét a Svédországban zajló U21-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében, miután tizenegyespárbajban 5–4-re legyőzte a házigazdákat. A találkozó bővelkedett izgalmakban, ugyanis a „háromoroszlánosok” már 3–0-ra is vezettek, Svédország azonban magára talált, és egyenlített – de az idegek harcát a meccset tíz emberrel befejező angolok bírták jobban.
Büntető Milner módra – nem rajta múlt...
Fotó: Reuters
Büntető Milner módra – nem rajta múlt...
Büntető Milner módra – nem rajta múlt...
Fotó: Reuters
Büntető Milner módra – nem rajta múlt...

ANGLIA–SVÉDORSZÁG

JÁTSZOTT A KALMAR SZTÁRJA

Magyar szempontból érdekesség, hogy a svédek kezdőcsapatában kapott helyet Rasmus Elm, a Kalmar FF középpályása – a svéd csapat lesz a Debrecen ellenfele a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Elm végigjátszotta a találkozót, és a tizenegyespárbajban sem remegett meg a lába, értékesítette büntetőjét.
Nagy reményekkel várták az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjét a svéd drukkerek, hiszen a házigazda skandináv együttes öt év után jutott el ismét a legjobb négy csapat közé a korosztályos tornán.

Az A-csoport második helyén továbblépő svéd válogatottra azonban nem várt egyszerű feladat, mivel a B-jelű kvartettben élen végző, Theo Walcott fémjelezte Anglián keresztül vezetett az út a fináléba.

Egy perc elteltével úgy tűnt, hogy a „háromoroszlánosok” hamar szertefoszlatják a házigazdák döntős álmait, ugyanis már ekkor előnybe kerültek a balhátvéd Martin Cranie révén, aki a tizenhatos bal sarkáról vette be Johan Dahlin kapuját – nem ilyen kezdésről álmodott a göteborgi Gamla Ullevi stadiont zsúfolásig megtöltő 16 700 néző.

A korán bekapott találat megfogta a svédeket, a magabiztosan játszó Anglia irányította a mérkőzést, és úgy tűnt, hogy a „háromoroszlánosok” a szünetig el is döntik a továbbjutás kérdését. Az első félóra végéhez közeledve ugyanis már 2–0 volt a szigetországiak előnye, ráadásul ismét egy védő, Nedum Onuoha volt eredményes – a Manchester City játékosa közelről lőtte ki a jobb alsó sarkot.

Alig tíz perccel később Mattias Bjärsmyr öngólja keserítette tovább a svédeket, és ekkor valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy Svédország képes lesz felállni a padlóról. Pedig képes volt. A „háromkoronások” háromgólos hátrányban sem adták fel a mérkőzést, és bő tíz perc alatt teljesen nyílttá tették a találkozót.

A felzárkózó hadműveletet Marcus Berg vezette: a Groningen támadójának két gólja keretbe foglalta Ola Toivonen szépségdíjas szabadrúgásgólját – így 3–3-as döntetlennel ért véget a rendes játékidő, és következett a hosszabbítás.

A ráadásban némiképp a svédek felé billent a mérleg nyelve, ugyanis az 59. percben csereként beálló Frasier Campbell 45 perc leforgása alatt két sárga lapot gyűjtött be, de az emberelőnyt már nem sikerült gólra váltani a fáradó házigazdáknak.

A tizenegyesrúgásoknál mindkét csapat első rúgója hibázott (az angol James Milner eszméletlen suta mozdulattal találta el a labdát), majd a következő kilenc ítéletvégrehajtó biztos lábbal értékesítette a maga büntetőjét – a tragikus hős végül Guillermo Molins lett, aki a jobb kapufát találta el, Angliát juttatva így a torna fináléjába.

HART, A FŐSZEREPLŐ

Kétségkívül Joe Hart, az angol válogatott kapusa játszotta a főszerepet a büntetőrúgások során. A Manchester City játékosa az első körben hárította Marcus Berg tizenegyesét, majd ő maga állt a labda mögé és a meccs legjobb büntetőjét bemutatva kíméletlenül felrúgta a labdát a léc alá – úgy tűnik, rablóból lesz a legjobb pandúr… Hart ezen kívül még egy sárga lapot is begyűjtött gesztikulálásai miatt, amelyekkel az ellenfél játékosait próbálta kizökkenteni egyensúlyukból, ráadásul emiatt kénytelen lesz kihagyni a torna döntőjét.


OLASZORSZÁG–NÉMETORSZÁG

Másodszor jutott U21-es Eb-döntőbe Németország
Fotó: Reuters
Másodszor jutott U21-es Eb-döntőbe Németország
Némiképp meglepő, de története során mindössze másodszor játszhatott elődöntőt U21-es Európa-bajnokságon Németország (a Matthäus, Völler és Littbarski vezette válogatott az 1982-es tornán vitte véghez a bravúrt), míg Olaszország ötször nyerte meg a korosztály kontinenstornáját, így ezen statisztika alapján a squadra azzurra számított a találkozó esélyesének.

Az egymás elleni mérleg azonban a németek mellett szólt, hiszen a Nationalelf még sohasem kapott ki Olaszországtól U21-es mérkőzésen – igaz, ezúttal nem számíthatott a csapatkapitány, Sami Khedira játékára. A VfB Stuttgart játékosának vérömleny alakult ki a jobb térdében, helyette az 1860 München játékosa, Fabian Johnson kapott lehetőséget.

A találkozó nem hozott akkora lőpárbajt, mint az első elődöntő, de szépségdíjas találat itt is született: a hoffenheimi Andreas Beck a jobb oldalról, jó 25 méterről lőtte ki a hosszú sarkot. Ekkor már a második félidőben, egészen pontosan a 48. percben jártunk – az első játékrész egyébként kiegyenlített játékot hozott, a két csapat közötti különbséget a támadók jelentették: hiába, a Mesut Özil, Ashkan Dejagah kettős a legmélyebb tisztelet mellett sem hasonlítható a Mario Balotelli, Robert Acquafresca, Sebastian Giovinco trióhoz.

A németek szerencséjére azonban a jobbhátvéd Beck megvillant, ez pedig elégnek bizonyult a győzelemhez, így Horst Hrubesch legényei a nagy elődök nyomába léptek – bár még a tornát nem nyerték meg.

Az esély ugyanakkor megvan a győzelemre, de ehhez a fináléban az ősi rivális Anglia vár Németországra. És ha már szóba jöttek a nagy elődök: az 1982-es döntőben éppen a „háromoroszlánosok” győzték le Matthäusékat.

U21-ES LABDARÚGÓ EB, SVÉDORSZÁG

ELŐDÖNTŐ
Anglia–Svédország 3–3 (Cranie 1., Onuoha 27., Bjärsmyr 38. – öngól, ill. Berg 69., 81., Toivonen 75. ) – tizenegyesekkel 5–4
Olaszország–Németország 0–1 (Beck 48.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik