Honvéd-Graz mérkőzés: eljárás súlyos testi sértés miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.28. 16:18
Súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapest Honvéd - Sturm Graz labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - közölte a rendőrség hétfőn.
A BRFK honlapján közzétett közlemény szerint a rendőrség értékeli és elemzi a mérkőzésen készült felvételeket annak megállapítása érdekében, hogy kik és milyen jogsértő cselekményeket követtek el, akár a biztonsági szolgálat munkatársai, akár a szurkolók részéről. A rendőrség kitért arra, mivel a budapesti Bozsik József Stadionban szombaton megrendezett labdarúgó-mérkőzést nem minősítették kiemelt biztonsági kockázatúnak és a szervező nem kérte térítés ellenében annak rendőri biztosítását, a BRFK megfelelő erőkkel a külső biztosítási feladatokat látta el. Az esti órákban, fél kilenc körül a vendégszektorból pirotechnikai eszközt dobtak a pályára, majd verekedés tört ki a további rendbontást megakadályozni próbáló biztonsági szolgálat és a szurkolók között. Mivel a rendezők nem tudták megfékezni a szurkolókat, a rendőrség külső biztosításra vezényelt állományának egy része a stadionba vonult, szétválasztotta a verekedő feleket és 20 óra 45 percre helyreállította a rendet. Tekintettel arra, hogy tizenegy szurkoló megsérült, közülük többen súlyosan, a BRFK súlyos testi sértés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen - olvasható a közleményben. A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint a mérkőzésen kitört verekedés után a mentők kilenc drukkert vittek kórházba. A mérkőzés előtt a rendőrök három osztrákot állítottak elő; vasárnap reggelig valamennyien szabadon távozhattak, ám mindhármukkal szemben eljárást indítottak - közölte Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese. Az osztrákokat kísérők vasárnap felháborodottan nyilatkoztak a magyar biztonságiak tevékenységéről. A mérkőzésen a Budapest Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett, ezzel elbúcsúzott a nemzetközi porondtól; az osztrák gárda jutott be az UEFA Kupa selejtezőjének második fordulójába.
Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik