Skót labdarúgás: több százan búcsúztatták Phil O’Donnellt

Vágólapra másolva!
2008.01.04. 16:32
Pénteken délután Hamiltonban több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Phil O’Donnellt, a Motherwell múlt szombaton elhunyt 35 éves labdarúgóját.
Reuters
Reuters

Az egyházi szertartáson a család tagjai és a közeli ismerősök lehettek ott, a tragikus sorsú csapatkapitány tisztelői és rajongói a környéken kísérték figyelemmel a közvetítést.

A sportvilágot O’Donnell mostani és korábbi csapattársai mellett a skót labdarúgás más személyiségei is képviselték.

Az első orvosszakértői vélemény alapján szívbénulás okozta Phil O'Donnell halálát. Ezt a boncolás után közölte Robert Liddle, a skót élvonalbeli klub orvosa.


A 35 esztendős csapatkapitány a Dundee United elleni mérkőzés hajrájában összeesett, majd a kórházba szállítását követően halt meg.

A tragédia miatt négy skót bajnoki mérkőzést más időpontra tettek át.

O'Donnell, aki a Motherwell együttesében kezdte pályafutását, korábban a Celtic és a Sheffield Wednesday együttesében is szerepelt és 2004-ben tért vissza a Motherwellbe. A skót válogatottban egy alkalommal szerepelt, négy gyermeke volt.
Legfrissebb hírek

Örök nyugalomra helyezték Kopeczky Lajost

Egyéb egyéni
2025.11.15. 19:49

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
2025.11.11. 23:00

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57
Ezek is érdekelhetik