LA Galaxy: David Beckham nem fér be a kezdőcsapatba

MTI MTIMTI MTI
2007.10.17. 23:43
Noha már felépült sérüléséből, valószínűleg még ezen a héten sem lép pályára David Beckham csapata, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy bajnoki mérkőzésén.
Az augusztus 29-e óta sérült angol sztár október elején edzett újra társaival, s azóta négy tréningnek volt aktív részese, melyek közül a keddin már teljes értékű munkát végzett. "Nagyszerűen teljesített" - mondta Landon Donovan a csapat másik sztárja a keddi gyakorlást követően. "Sprintelt, ütközött, úgy tűnt, teljesen rendben van. Persze erőnlétileg még nincs teljesen a csúcson."Frank Yallop edző szintén örömmel újságolta Beckham javuló állapotát az újságíróknak, ám hangsúlyozta, amennyiben a 32 éves középpályás csütörtökön vállalja is a játékot, csak csereként számít rá a New York ellen.A tréner már csak azért sem jelölné a kezdőbe Beckhamet, mert nélküle a legutóbbi öt meccsét megnyerte a Galaxy és a nyerő csapaton nem akar változtatni.A néhány hete a bajnokságot tekintve még kilátástalan helyzetben lévő Los Angeles sikerszériájával visszahozta rájátszási esélyeit, ám a bravúrhoz nyernie kell utolsó két meccsén, a New York és a Chicago ellen. A Galaxy jelenleg négy ponttal van leszakadva a még éppen playoffot érő nyolcadik helyen álló Chicagótól és Kansas Citytől.
Legfrissebb hírek

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
2026.07.23. 07:30