A horvátok ellen nyertek, így Montenegró lesz a magyarok ellenfele

2008.08.20. 11:27
Montenegró lesz a magyar férfi vízilabda-válogatott ellenfele az elődöntőben a pekingi olimpián. Az Európa-bajnok együttes a középdöntőben ugyanis 7–6-ra megverte a világbajnok horvát csapatot, amely így csak az ötödik helyért játszhat.
Ismét megmérkőzhetünk a montenegróiakkal. A tét a döntőbe jutás
Fotó: MTI
Ismét megmérkőzhetünk a montenegróiakkal. A tét a döntőbe jutás
Ismét megmérkőzhetünk a montenegróiakkal. A tét a döntőbe jutás
Fotó: MTI
Ismét megmérkőzhetünk a montenegróiakkal. A tét a döntőbe jutás

Montenegró parádésan kezdte a találkozót, a friss Európa-bajnok gyakorlatilag állva hagyta a horvát válogatottat. Azaz mindent megtett, hogy játszhasson még egy meccset a magyar válogatottal a pekingi olimpián. Merthogy a horvátok elleni csata volt hivatott dönteni arról, melyik csapat küzd meg az elődöntőben Kemény Dénes együttesével.

Az első negyedben már 3–0-ra is vezetett a kontinensbajnok, ráadásul a találatok közül kettő akciógól volt, ami a modern vízilabdában talán nem annyira ritka, mint a természetben a fehér holló, de mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, ha egy gárda háromból kettőt ebből a műfajból prezentál.

Az első negyed végéig kellett várni arra, hogy Andro Buslje megtörje a jeget horvát oldalon is, de a klasszis gólja után is döcögött a világbajnok szekere, illetve játéka.

A második játékrész elején a montenegróiak visszaállították a háromgólos különbséget – természetesen akcióból. A szakasz vége azonban a horvátoké volt. Nem mellékesen ekkor már mindkét válogatott kihagyott egy ötméterest.

A nagyszünetre minimálisra (5–4) csökkent a világbajnok hátránya.

A harmadik negyedben 6–4-nél több lehetőség is adódott a montenegróiak előtt, hogy eldöntsék a továbbjutás sorsát, de többször is hibáztak a nagy lehetőség kapujában. Érdekes módon azonban a horvátok sem éltek az adódó helyzetekkel.

Már a negyedik felvonás tartott, amikor Maro Jokovic balkezes bombájával felzárkózott egy gólra Ratko Rudic együttese. Izgalmas végjátékra volt kilátás.

Az is volt, ám újabb találat nélkül.

„Azzal játszunk, akit kidob a gép” – nyilatkozta Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Nos, Montenegrót dobta a gép.

SPANYOLORSZÁG–SZERBIA 5–9

A másik középdöntőben a csoportjában csak harmadik helyen végző Szerbia 9–5-re megverte Spanyolországot, és a döntőbe jutásért az Egyesült Államokkal küzdhet.

Pedig nem a szerbek szája íze szerint kezdődött a találkozó. A spanyolok vezettek 1–0-ra nyolc perc után, azonban a második negyedben a szerbek faképnél hagyták a hispánokat, és egy 5–1-es rohammal eldöntötték a mérkőzést.

A szerbek nyerő embere Dusko Pijetlovics volt. A 23 éves játékos négy gólt lőtt, és ellensúlyozta, hogy a szerbek "tüzelőgépe", Alekszandar Sapics nyolc lövésből egyszer sem talált be.


FÉRFI VÍZILABDA

KÖZÉPDÖNTŐ
Montenegró–Horvátország 7–6
Spanyolország–Szerbia 5–9
Legfrissebb hírek

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
10 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
17 órája

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Értékes győzelmet szerzett az FTC a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2026.10.28. 22:17

Fekete-tenger-kupa: a Ferencváros legyőzte a Reccót a fináléban

Vízilabda
2026.10.18. 16:50

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.10.14. 15:40

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.10.12. 11:02