Boczkó Gábor a hosszabbításban maradt le a harmadik helyről

Vágólapra másolva!
2008.08.10. 14:08
Boczkó Gábor, miután az elődöntőben az athéni olimpián ötödik helyen végző Fabrice Jeannet-től 15–12-re kikapott, a bronzmérkőzésen sem tudott nyerni: szoros találkozón, a ráadásban veszített 8–7-re José Luis Abajo ellen.
Boczkó Gábor hiába küzdött, nem jutott be a fináléba
Fotó: MTI
Boczkó Gábor hiába küzdött, nem jutott be a fináléba
Boczkó Gábor hiába küzdött, nem jutott be a fináléba
Fotó: MTI
Boczkó Gábor hiába küzdött, nem jutott be a fináléba

BRONZMÉRKŐZÉS:

A José Luis Abajo elleni bronzmérkőzést Boczkó Gábor kezdte jobban, gyorsan bevitt két tust a spanyol párbajtőrözőnek. Sajnos nem tartott sokáig a magyar vezetés, 3–2-es Boczkó-előny után kiegyenlített Abajo, majd jött a szünet.

A második menet eleje nem alakult túl jól magyar szempontból, Abajo gyors egymásutánban két szúrást vitt be Boczkónak. A láthatóan fáradt magyar vívó szerencsére kiegyenlített még az újabb szünet előtt, így a második menet is 3–3 lett.

A következő három percben kicsit visszavettek a vívók, vélhetően egyik fél sem akart kockáztatni, így 6–6-os állásnál lepergett az idő.

Következhetett az egy perc hosszabbítás. Nyolc másodperccel a vége előtt együttes találatot értek el a felek, majd Abajónak sikerült bevinnie egy tust, így eldőlt, hogy egyelőre nem ünnepelhetünk újabb érmet Cseh László ezüstje után. Boczkó Gábor 8–7-re kikapott, és ezzel a pontszerző negyedik helyen végzett.

A másik két magyar közül Kulcsár Krisztián a 32-es táblán, míg Imre Géza a tizenhat között búcsúzott.

VÍVÁS

FÉRFI PÁRBAJTŐR, BRONZMÉRKŐZÉS
Abajo (spanyol)–Boczkó 8–7 – hosszabbítás után


DÖNTŐ:

Az elődöntőben Boczkó Gábort búcsúztató francia Fabrice Jeannet kikapott a fináléban Matteo Tagliarioltól.

Az olasz gyorsan megszerezte a vezetést, és a második menetben, 11–7-es állásnál már négy tussal ment Jeannet ellen.

Végül Tagliariol 15–9-re győzött, így megszerezte az egyéni aranyérmet a férfi párbajtőrözők között.

VÍVÁS

FÉRFI PÁRBAJTŐR, DÖNTŐ
Tagliariol–Jeannet 15–9


ELŐDÖNTŐ:

A magyar–francia párharc kettős találattal indult, majd Jeannet vezetett 2–1-re, de nem sokáig, mivel Boczkó hamar kiegyenlített.

A nagyon szoros első három perc utolsó harmadához közeledve már a harmadik kettős találatot jegyezhettük fel. A szünet előtti pillanatokban aztán Jeannet-nak jött ki jobban a lépés, így 7–5-ös francia vezetéssel zárult a harmad.

A szünet után Boczkónak először sikerült lábat szúrnia, de a francia fegyvere nem jelzett, így a bírók érvénytelenítették a tust, majd nem sokkal később Jeannet talált be, ezzel már háromra növelve az előnyét.

Egy perccel a második három perc vége előtt már négy tussal vezetett a francia (11–7), végül 12–9-nél jött a szünet.

Boczkó még életben tartotta a magyar reményeket, amikor 12–10-re feljött a pihenő után, de a francia tovább remekelt, és 14–11-nél kettős találat döntött arról, hogy ki jut döntőbe. A francia lett a finalista.

A másik elődöntőben az olasz Matteo Tagliariol és a spanyol José Luis Abajo csapott össze a döntőbe kerülésért.

Az első három perc Abajo fölényét hozta, aki 6–4-re vezetett, amikor jött a szünet. A második három percben beerősített az olasz, és átvette a vezetést.

A spanyol párbajtőröző még megpróbált felállni, de Tagliariol 12–11 után már megállíthatatlan volt, és végül 15–12-re győzött, így bejutott a férfi párbajtőr döntőjébe.

BOCZKÓ VIGASZTALHATATLAN A BRONZÉREM ELVESZTÉSE MIATT

A bronzmérkőzés előtt, melyet Boczkó a spanyol José Luis Abajóval vívott, táncbemutató, majd az összepiszkított pást felporszívózása borzolta a kedélyeket. Az asszóban alig történt valami, 7-7-nél lejárt a vívóidő, utána együttes találat következett, a kedvezményezett Abajo lett, de nem is volt szüksége erre, mert egylámpás tussal biztosította önmaga számára a bronzérmet.
Boczkó feldúltan rohant végig a vegyes zónán, akkor még nem beszélt senkivel, sőt, párbajtőrével a palánkra is akkorát vágott, hogy az kilyukadt. Néhány perc múlva azonban visszatért, és már kissé megnyugodva, bár még mindig roppant zaklatottan nyilatkozott.
„Képtelen vagyok megemészteni, hogy a bronzérem kicsúszott a kezemből. Nyolc éve erre készültem, vigasztalhatatlan vagyok, ha esetleg megnyernénk a csapatot, már az sem tudna kárpótolni. A bronzmeccs előtti huzavona, a táncbemutató, a porszívózás kiborított, de nem akarom a körülményekre fogni a vereségemet, mert az ellenfelem is ugyanazon a páston, ugyanakkor vívott. Beszélhetnék a szörnyű klímáról, a frontról, a zivatarról, úgy megfájdult a fejem, hogy be kellett vennem egy Cataflant. Mindegy, nem ez döntött, mindegy is, hogy mi, a lényeg, hogy teljesen odavagyok…”

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY ÉRTÉKELÉSE

Kulcsár Győző szövetségi kapitány a tőle megszokott joviális hangnemben, Boczkónál lényegesen nyugodtabban értékelte a látottakat.
„Csalódott vagyok, mert éremre számítottam, de ne felejtsük el, hogy 1996, Imre Géza atlantai bronzérme óta olimpián párbajtőr egyéniben nem voltunk a legjobb négy között. Szóval, nem tragédia ez a negyedik hely, csak éppen jobb lett volna egy harmadik… Nehéz nap volt, speciális verseny, hiszen a látszólag könnyedén menetelő Boczkónak is a sydneyi egyéni olimpiai bajnokot, az olasz Rotát kellett vernie az első körben, majd a világranglista éllovasát, a venezuelai Fernándezt. Abajót egyébként tízből kilencszer meg szokta verni, most lett volna a legfontosabb, nem sikerült. Amúgy nincs Gáborral semmi baj, példamutatóan dolgozik, majdnem mindent alárendel a vívásnak… Sajnos, a Jeannet elleni vereségét nem volt képes feldolgozni, arra ment rá a bronzcsörtéje. A napról általában annyit, hogy Krisztián, az unokaöcsém tényleg gyengén vívott, s Imre Gézáról sem mondhatok sokkal jobbakat. Sajnos, valahogy mindent túlbonyolítunk mi, magyarok, akkor is bele akarunk tenni még egy matyóhímzést, amikor a sima, egyenes támadás célravezetőbb lenne. Ahogyan például Jeannet vívott…”

VÍVÁS

FÉRFI PÁRBAJTŐR, ELŐDÖNTŐ
F. Jeannet (francia)–Boczkó 15–12
Tagliariol (olasz)–Abajo (spanyol) 15–12
Legfrissebb hírek

Jövő év végén visszavonul Stan Wawrinka

Tenisz
2025.12.20. 09:03

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.12.06. 07:42

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
2025.08.01. 09:44

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:17

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 17:36
Ezek is érdekelhetik