Euro 2008: 5,5 millió eurós a románoknak, ha nyernek

2008.05.25. 23:44
Gigi Becali, a Steaua Bucuresti tulajdonosa 5,5 millió eurót ajánlott fel a román labdarúgó-válogatottnak arra az esetre, ha megnyeri az Európa-bajnokságot.
"Ötszázezret adok, ha a csapat túljut a csoportkörön, kétmilliót, ha bejut a döntőbe és hárommilliót, ha megnyeri a tornát" - közölte sajtótájékoztatón.Becali egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ügyészség nem indít ellene újabb vizsgálatot a felajánlás nyomán, mert mint mondta, "néhány ügyész szerint pénzt adni labdarúgóknak egyenértékű a korrupcióval". Jelenleg két eljárás folyik Becalival szemben, az egyik a Gloria Bistrita néhány játékosának megvásárlására irányuló 2006-os szabálytalan kísérlet miatt, a másik pedig annak nyomán, hogy május elején ösztönzésként 1,7 millió eurót ajánlott fel az Universitatea Cluj játékosainak a másik kolozsvári csapat, az CFR Cluj legyőzésére, és ezáltal a Steaua bajnoki címhez segítésére. A találkozót és ezzel a pontvadászatot a CFR Cluj nyerte meg. A válogatottra vonatkozó felajánlást a román szövetség elutasította. Ionut Lupescu főigazgató azt mondta, "a szövetség jól áll anyagilag", a klubtulajdonosoknak pedig "saját csapatukra kellene fordítaniuk a pénzüket, jelen esetben például arra, hogy "megerősítsék őket a Bajnokok Ligájára".A románok a C csoportban a franciákkal, az olaszokkal és a hollandokkal szerepelnek együtt a június 7-én kezdődő, osztrák-svájci közös rendezésű viadalon.
Legfrissebb hírek

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
11 órája

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52

Socca: kikaptunk a románoktól, de folytatjuk az Eb-t

Magyar válogatott
2026.05.22. 20:45

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
2026.05.02. 13:09

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38
Ezek is érdekelhetik