P. Gy. 2022.06.11 11:59 Frissítve: 2022.09.23 09:36

Válogatott: tétmeccseken jobban állunk a németekkel szemben!

A magyar labdarúgó-válogatott a tavalyi Európa-bajnokság fantasztikus hangulatát idéző körülmények között, zsúfolt ház előtt fogadhatja Németországot szombaton 20.45-től a Puskás Arénában. A mieink ráadásul úgy vághatnak neki a Nemzetek Ligája 3. fordulójában sorra kerülő találkozónak, hogy pontelőnyben vannak a németekkel szemben. Tétmeccsen eddig négyszer találkoztunk a (nyugat)németekkel, magyar földön ez lesz az első alkalom, viszont a mérleg nyelve így is a mieink felé billen!

Szalai Ádámék tavaly az Eb-n 2–2-es döntetlent értek el Münchenben

 

 

A-LIGA, 3. CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG
BUDAPEST, PUSKÁS ARÉNA, 20.45. (TV: M4 SPORT)

♦ Az UEFA 2018 őszén indította el a Nemzetek Ligáját (NL), amelynek ez a harmadik kiírása, és a magyar válogatott most először szerepel a legfelső osztályban, az A-ligában. Az első kiírásnak a C-, a másodiknak a B-liga tagjaként vágott neki, az eddigi 14 mérkőzésén 7 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség, 18–12-es gólkülönbség a mérlege – végig Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával. Itthon 5 győzelem, 1 iksz és 1 vereség (2020. szeptember 6-án 2–3 az orosz válogatott ellen) a statisztikánk.  

♦ A magyar válogatott hazai pályán három mérkőzés, illetve 21 hónap óta nem kapott ki a Nemzetek Ligájában: a szerbek elleni 1–1-et követően 2–0-ra legyőzte Törökországot, majd a múlt szombaton 1–0-ra Angliát. Ezek a találkozók előbb a koronavírus-járvány, majd az UEFA-büntetése miatt zárt kapusak voltak, az angolok ellen viszont a 14 éven aluli gyermekek ott lehettek a lelátókon. Szurkolók előtt a legutóbbi itthoni NL-találkozónkat 2018 novemberében a Groupama Arénában játszottuk, amikor 9400 néző jelenlétében 2–0-ra legyőztük a később csoportgyőztes finneket.   

♦ A német válogatott kezdettől fogva az A-ligában szerepel a Nemzetek Ligájában. Az első kiírásban Hollandiával és Franciaországgal került egy trióba, és nyeretlenül, 2 hazai döntetlennel és 2 idegenbeli vereséggel a csoport harmadik helyén végzett. Ez az összetett rangsorban a 11. pozíciót jelentette a német válogatottnak, amely a második, 2020-as sorozatban a spanyolokkal, a svájciakkal és az ukránokkal volt egy kvartettben és 9 ponttal – 2 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség – másodikként zárt, összesítésben a 8. lett az NL-ben. A németek egyetlen elvesztett találkozója emlékezetesre sikerült, mert Sevillában 6–0-ra kaptak ki a remek napot kifogó spanyoloktól.

♦ A válogatottat tavaly ősz óta irányító Hansi Flickkel még veretlen, ugyanakkor nyeretlen is a Nemzetek Ligájában a német csapat. Az első fordulóban Bolognában játszott 1–1-et Olaszországgal, majd Münchenben végzett 1–1-es döntetlenre Anglia ellen. A németek eddigi összesített NL-mérlege így 2 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség, 15–22-es gólkülönbség.

♦ A második világháború előtti, majd az egyesített Németországgal szemben majdnem teljesen kiegyenlített a magyar csapat mérlege, 8 győzelem, 8 döntetlen, 8 vereség, 49–52-es gólkülönbség. A jogelődnek tekintett Német Szövetségi Köztársaság elleni találkozók mutatóját (3–3–5) is hozzáadva, 11 győzelem, 11 iksz és 13 vereség az összesített egyenleg.

♦ A legutóbbi magyar siker 2004 júniusában jött össze, amikor a portugáliai Eb előtti felkészülési mérkőzésen Kaiserslauternben Torghelle Sándor duplájával 2–0-ra nyert a Lothar Matthäus irányította válogatottunk.



♦ Tétmérkőzést eddig mindössze négyet vívtunk, a mérleg a magyar válogatott felé billen (2–1–1). Az 1912-es stockholmi olimpián Schlosser Imre három góljával 3:1-re nyertünk. Az 1954-es svájci világbajnokságon a csoportküzdelmek során 8:3 volt ide, majd a döntőben 3:2 a nyugatnémeteknek, tavaly júniusban az idegenbeli Európa-bajnoki csoportmeccsen 2–2-re végeztünk, és ezzel a német csapat jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Érdekesség, hogy az említettek közül a legutóbbi három találkozón a németek mindig szereztek gólt a hajrában: Bázelban Richard Herrmann a 83., Bernben Helmut Rahn a 84., 2021-ben Münchenben Leon Goretzka szintén a 84. percben talált be.



♦ Volt még egy tétre menő olimpiai találkozó, de azt nem tekintik hivatalosnak a szövetségek.
Az NSZK ötkarikás csapatát az 1972-es játékok középdöntőjében 4–1-re vertük meg Münchenben, az Olimpiai Stadionban. Akkor nálunk majdnem a teljes A-válogatott szerepelt, míg a németeknél csak Uli Hoeness volt ott az abban az évben Európa-bajnokságot nyert csapatból, az egyenlítő góljukat a Bayern München későbbi sikeredzője, Ottmar Hitzfeld lőtte.

♦ A legnagyobb különbségű magyar győzelem 1954. június 20-án született az NSZK ellen, amikor Puskás Ferencék a svájci világbajnokság bázeli csoportmérkőzésén 8:3-ra diadalmaskodtak.

♦ Németország és az NSZK magyar földön összesen 16 alkalommal lépett pályára, de tétmeccsen még egyszer sem. Az örökmérleg 6 magyar győzelem, 6 iksz, 4 német siker. A Puskás Ferenc Stadionban – korábban Népstadionban – felkészülési találkozón hétszer csapott össze a két válogatott, és a magyar diadal csak egyszer, 1959-ben jött össze (4:3) – 3 döntetlen és 3 német győzelem mellett. Az első magyarországi mérkőzést egyébként 1909-ben a Millenárison játszották (3:3), az Üllői úti stadion ötször, az MTK pályája háromszor volt helyszín.

♦ A párharc gólkirálya Schlosser Imre nyolc találattal, német részről az egyaránt négy gólt elérő Willi Worpitzky és Gerd Müller volt a legeredményesebb.

♦ Magyarország 2022-ben 2 győzelemmel és 2 vereséggel áll, mind a négy mérkőzése egygólos különbséggel zárult. Marco Rossi összmérlege szövetségi kapitányként 20 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség.

 

♦ Hans-Dieter Flick tavaly nyári szövetségi kapitányi kinevezése óta még nem szenvedett vereséget a német válogatott! A tizenegy mérkőzéséből az első 8-at kivétel nélkül megnyerte, a legutóbbi hármon 1–1-re végzett (Hollandia, majd a két csoportellenfél, Olaszország és Anglia ellen). A csapat gólkülönbsége ezalatt 36–5, hat meccsen be sem találtak a kapujába az ellenfelek.

 
Sallai játéka kérdéses a németek ellen; Szoboszlai a barátja ellen készül
A magyarok elleni mérkőzés akár a legnehezebb is lehet – Flick
„Hatalmasat fejlődött Magyarország futballja”
Az öreg hölgy látogatása – Deák Zsigmond jegyzete
Szégyen helyett büszkeség – Pór Károly publicisztikája

♦ A magyar keretben öt olyan játékos van, aki a német Bundesligában futballozik: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik (mind RB Leipzig), Sallai Roland (SC Freiburg) és Schäfer András (Union Berlin). Utóbbi az olaszok ellen begyűjtötte a második sárga lapját, így a szombati meccset ki kell hagynia, Sallai játéka pedig kisebb sérülés miatt kérdéses. A múlt hét elején pozitív koronavírustesztet adó Gazdag Dániel (Philadelphia Union) csatlakozott a válogatotthoz, de Marco Rossi pénteken elmondta, a légiós egyelőre nincs bevethető állapotban. Ugyanakkor csatlakozott a kerethez az U21-es válogatottból Schön Szabolcs (FC Dallas) és Milos Kerkez (AZ Alkmaar), bár Rossi szerint Schön sincs optimális állapotban.

♦ Jubileumhoz érkezett Lang Ádám, a ciprusi Omonia 29 éves védője: a németek ellen léphet 50. alkalommal pályára a magyar válogatottban. Nyolc évvel ezelőtt, 2014 májusában, még a Győri ETO játékosaként, a dánok elleni felkészülési meccsen (2–2) lépett pályára először az A-válogatottban. 

♦ A németeknél Marco Reuss izomsérülés miatt a két júniusi NL-mérkőzést biztosan kihagyja, és egy kisebb lábsérülés miatt Serge Gnabry játéka is bizonytalan. 

♦ Az eddigi két forduló alapján a csoportban kiemelkedően a németek birtokolták a legtöbbet a labdát, 64 százalékban, a legtöbbet (1204) és a legpontosabban (87.5 százalék) passzoltak. A mieinknél csak a játékidő 43 százalékában volt a labda, ez nem sokkal kevesebb az angolokétól (46 százalék) és az olaszokétól (47 százalék). Az átadások pontosságában (82 százalék) megelőzzük az olaszokat (81 százalék) és alig maradunk el az angoloktól (82.5 százalék).

♦ A mieink négyesében az olaszok szabálytalankodtak a legtöbbször (24), utána a németek (21), majd a mieink (15) és a legkevesebbszer a az angolok (13). Az is igaz viszont, hogy Roberto Mancini válogatottjának játékosait „faultolták” a legtöbbször (25), utána a németeket (19), a magyarokat (18), míg a legkevesebbszer az angolokat (11).

♦ Biztató, hogy a megszerzett pontokon (3, illetve 2) túl több olyan mutató is van, amelyben a magyar együttes eddig felülmúlta a német csapatot: a kaput célzó kísérletek (26–23), a védések (9–6), valamint a labdaszerzések számában (63–60). A kapu felületét eltaláló kísérletek (10–10) és a szerzett gólok száma (2–2) megegyezik a két válogatottnál.   

A MAGYAR KERET
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK Budapest) 

A NÉMET KERET
Kapusok: Manuel Neuer
(Bayern München), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt), Oliver Baumann (Hoffenheim)
Védők: Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Thilo Kehrer (Paris Saint-Germain – Franciaország), Lukas Klostermann (RB Leipzig), David Raum (Hoffenheim), Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), Niklas Süle (Bayern München), Nico Schlotterbeck (Freiburg), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Julian Brandt (Borussia Dortmund), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach), Joshua Kimmich (Bayern München), Jamal Musiala (Bayern München), Anton Stach (Mainz)
Támadók: Karim Adeyemi
(Red Bull Salzburg – Ausztria), Serge Gnabry (Bayern München), Kai Havertz (Chelsea – Anglia), Thomas Müller (Bayern München), Lukas Nmecha (VfL Wolfsburg), Leroy Sané (Bayern München), Timo Werner (Chelsea – Anglia)

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA
3. CSOPORT

3. FORDULÓ
20.45:
Anglia–Olaszország, Wolverhampton (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Németország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

4. FORDULÓ

Június 14., kedd
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45:
Németország–Olaszország

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország2113–2+14
2. MAGYARORSZÁG2112–2  03
3. Németország222–2  02
4. Anglia2111–2–11

 

2023.01.26 23:09:59

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2023.01.26 22:34:12

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az európai szövetség és a FARE is vegye le a tiltólistájáról a történelmi Magyarország-jelképet.

2023.01.16 22:59:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL.Mészáros Ferenc, Bubu – így gondolom – az 1968–89 közötti, a világ közvetlen, majd tágabb élmezőnyéből lassan kiszoruló, de még reménnyel viselős magyar labdarúgás tán legszínesebb, egyértelműen magas színvonalat képviselő egyénisége volt.

2023.01.14 22:37:06

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Kezdem a legegyszerűbbel, amikor a vetélytárs hibázik, ziccert hagy ki, későn lép közbe, elbotlik a labdában, és a balszerencsés mozdulatot a riporter kitörő örömmel köszönti, mintha a mieink érdeme lenne a másik bakija.

2023.01.12 23:04:40

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Marco Rossi mindig eredetien, egyedien, szívből jövően és szókimondóan fogalmazott.