Válogatott: Szöveg és üzengetés helyett harcot akarok látni – Rossi

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 23:03
null
Rossinak a végeredmény tetszik a legjobban a Ciprus elleni meccs után (Fotó: Török Attila)
A Magyarország–Ciprus (1–0) felkészülési mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két szövetségi kapitány, Marco Rossi és Nikosz Kosztenoglu, illetve a magyar válogatott újonca, Hahn János értékelt.

 

„Kaotikus volt a napom, reggel huszonhat nem fogadott hívásom volt, amiből már sejtettem, hogy ma jöhet el a nagy nap és siettem a kórházba. Két héttel később vártuk a kisbabánkat. Amikor megszületett és a hasamon volt, jött az SMS, hogy kezdő leszek. Akkor mondtam a feleségemnek, hogy visszaadom, mert nekem dolgom van. Azóta is mosolygok, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Hahn János, aki elmondta, nem babonából nem borotválkozik, egyszerűen nem találta meg a borotváját.

„Ami nagyon tetszett, az a végeredmény. A győzelem mindig jót tesz a morálnak. Ha valamin változtatni kell az előre eltervezettekhez képest, az küszködéshez vezet. Az Eb-n ilyen felállás nem várható, mert ott nekünk kell kontráznunk. A második félidőben az ellenfelünknek megvoltak a helyzetei nagy elismerés jár Dibusz Dénesnek, aki remekül teljesített. A kihagyott tizenegyes miatt is izgulnunk kellett a végén, de szerencsére sikerült megőriznünk a vezetést” – értékelt a meccs után Marco Rossi.

A szövetségi kapitány elmondta: Sallai Roland és Szalai Ádám kisebb probléma miatt hiányzott, Nagy Ádám és Willi Orbán kezdőcsapatba állításával pedig izomfáradtságuk miatt nem akart kockáztatni a szakember, aki kérdésre válaszolva több játékos teljesítményéről külön is beszélt.

„Schäfer András remek teljesítményt nyújtott, egyértelműen az a tanulság, hogy a későbbi meccseken is kezdhet, és akár végig is játszhat mérkőzéseket. A példa adott, ha szöveg helyett valaki mindent belead, akkor megkapja a lehetőséget. Szöveg és üzengetés helyett harcot akarok látni a pályán, és ha ezt kapom, akkor bárki bekerülhet a csapatba. Hahn János nem fogja elfelejteni ezt a napot gyermeke születése miatt és azért, mert bemutatkozhatott a válogatottban, de ő is megérdemelte a lehetőséget azzal, hogy gólkirály lett az NB I-ben. Az én hibám, hogy nem lőtt gólt, mert lecseréltem, és jött a helyére Nikolics, aki kihagyta a tizenegyest. Bolla Bendegúz esetében érződött, hogy nincs még összeszokva a társakkal, de ő is megérdemelte a lehetőséget. Holender Filip is bizonyította, több poszton használható.”

A kapitány zárásként köszönetet mondott a szurkolóknak.

„A hangulat emelt a játékunkon. Üzenem a szurkolóknak, ilyen támogatással bármi sikerülhet – csak együtt.”

Meg vagyok elégedve a játékosaim teljesítményével, hozzáállásával. Nagyjából a hetvenedik percig tartott az erőnk, ami nem is csoda, hiszen csak háromszor edzettünk a meccset megelőzően, így a találkozó számunkra sajnos vereséggel zárult. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, abban az időszakban a márciusi formánkat hoztuk, próbáltunk kezdeményezni. Ellenfelünk egy helyzetből gólt szerzett, nekünk több lehetőségünk is volt. Volt egy egy tizenegyesgyanús szituáció, amikor talán büntetőt kaphattunk volna, de ezt vissza kell nézni. Szeretnék sok sikert kívánni a magyar csapatnak az Európa-bajnoksághoz” – nyilatkozta a ciprusiak szövetségi kapitánya, Nikosz Kosztenoglu.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CIPRUS 1–0 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 10 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Botka, Lang (Orbán, 60.), Szalai A. – Lovrencsics G. (Bolla, 60.), Kleinheisler (Nego, a szünetben), Sigér D. (Nagy Á., 79.), Schäfer, Varga K. – Hahn (Nikolics, 60.), Holender. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Ciprus: Mihail – Karo (Andreu, 78.), Szotiriu, N. Joannu – Avraam, Kasztanosz (Kiriaku, 63.), Artimatasz (Gogic, 71), Pszaltisz (Panajotu, 71.) – Pittasz, Hrisztofi (M. Elia, 63.), Papulisz (Loizu, 71.). Szövetségi kapitány: Nikosz Kosztenoglu
Gólszerző: Schäfer (36.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik