Egy ír lap szerint Marco Rossi meghívót „küldött” a Championship gólkirályjelöltjének

CS. M.CS. M.
2024.01.14. 20:21
null
Szmodics ihletett formában futballozik a 2023–2024-es Championship-idényben (Fotó: Getty Images)
Az Irish Examiner egyik újságírója, John Fallon vasárnapi cikkében tényként közölte, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar válogatottba a Blackburn bomba formában futballozó támadó középpályását, Sammie Szmodicsot.


„Útlevélproblémák és vállsérülés miatt nem volt még ír válogatott Sammie Szmodics, ezt használná ki a magyar válogatott, Marco Rossi ugyanis meghívta őt az Európa-bajnokságra készülő csapat következő keretébe”
– olvasható az Irish Examiner vasárnapi cikkében.

A Blackburn 28 esztendős támadó középpályása ebben az idényben 25 bajnokin 16 gólt és 3 gólpasszt jegyzett eddig, ráadásul vezeti a Championship góllövőlistáját. Szmodicsot először 2021-ben hívták be az ír válogatott keretébe (az Andorra és Magyarország elleni felkészülési mérkőzésre), ám akkor sérülés miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni, később pedig útlevélproblémái voltak.

Ebből kifolyólag az ír válogatott mezét még egy alkalommal sem húzta magára, tehát csatlakozhat más nemzeti együtteshez. És hogy honnan a magyar szál? Nos, a Blackburn játékosának az egyik nagyapja magyar származású.

Szmodics egyébiránt a Colchesternél nevelkedett, majd a Braintree-t, a Bristol Cityt és a Peterborough-t megjárva jutott el a Blackburnig. Eddigi legjobb idényében 15 gólt és 8 gólpasszt szerzett a League One-ban – ezt már most túlteljesítette. A Transfermarkt adatai szerint 4.5 millió eurót ér.

A hír apropóján megkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amely így válaszolt: „A férfi A-válogatott idei első kerethirdetése márciusban lesz. Ebből fakadóan Marco Rossi szövetségi kapitány senkit sem hívott meg a válogatottba 2024-ben. Emellett a válogatási elvek már jól ismertek: egyrészt a játékos kifejezetten kell, hogy a magyar válogatottban akarjon játszani és ehhez minden, a FIFA szabályai által előírt dokumentummal rendelkeznie is kell, illetve klubcsapatában kiemelkedő teljesítményt kell, hogy nyújtson, amely meggyőzi a szövetségi kapitányt, hogy az illető Eb-résztvevő magyar válogatottnak is segítségére lehet.”

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
14 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
15 órája

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
17 órája

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
18 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
21 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

Légiósok: Callum Styles remek góllal biztosította be a West Brom győzelmét – videó

Légiósok
2026.10.31. 18:11