Válogatott: Dárdai a Hertha első csapatának edzője lesz?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 20:43
null
Dárdai Pál az oroszok elleni mérkőzés után <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Erről az eshetőségről Dárdai Pál ideiglenes szövetségi kapitány válogatottbeli alkalmi segítője, a ferencvárosi labdarúgó-legenda, Nyilasi Tibor beszélt a Sport Televízió Zuhanyhíradó című műsorában csütörtök este.

Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott irányítását négy őszi mérkőzésre elvállaló, de közben a Hertha BSC utánpótlásedzőjeként is dolgozó Dárdai Pál visszautazott Berlinbe, és az őt 1997 óta alkalmazó klub vezetőivel egyeztet a jövőjéről.

Nyilasi Tibor szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Hertha első csapata rosszul szerepel a német élvonalban – a legutóbbi négy meccséből hármat elveszítve 11 ponttal a 14. helyen áll, kétpontnyira a sereghajtótól –, azaz előfordulhat, hogy leváltják Jos Luhukayt, és a rátermettségét a magyar válogatottnál bizonyító, Berlinben klublegendaként tisztelt Dárdainak felajánlják az első csapat irányítását.

„Pali az eredményeivel pillanatok alatt előtérbe került – mondta Nyilasi. – Németországban általában a szamárlétrát végig kell járni, de ez a folyamat ezúttal felgyorsulhat. A sportigazgató mondhatja azt, hogy »itt van Pali, mindenki róla beszél most Magyarországon, legenda a klbunknál«.”

Ha ez megtörténik, akkor el fogja fogadni, és nincs miről beszélni – véli Nyilasi, ám ha erre nem kerül sor, Dárdai talán folytathatja tavasszal is a párhuzamos munkát: dolgozhat a Hertha utánpótlásában és a magyar válogatott mellett is, ahogyan azt a Borsban megjelent nyilatkozatában is vázolta.

Nyilasi emlékeztetett: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége is döntési helyzetben van, és nem zárható ki, hogy az MLSZ nem örülne a párhuzamos munkavégzésének, és inkább egy állandó, külföldi kapitány szerződtetése mellett teszi le a voksát.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik