U21-es Eb: a románok szerint rosszindulatú és ellenséges bíráskodást kaptak

Vágólapra másolva!
2021.03.28. 12:21
null
Marius Marin (balra) cigányozással vádolta a magyar játékosokat (Fotó: Török Attila)
Hősies győzelemről ír a román sajtó az U21-es labdarúgó-válogatott szombat esti, mieink elleni győzelme után, ám a siker ellenére az újságírók és a bukaresti futballvezetők leginkább a játékvezetéssel foglalkoznak.

Szerintük a belga Lawrence Visser két, eredményt befolyásoló hibát is elkövetett a román csapat kárára: az 50. percben nem ítélt büntetőt Andrei Ciobanu buktatása után, a magyar gólhoz vezető akció pedig Kiss Tamás szabálytalanságával indult.

Marin azóta törölt posztja
Marin azóta törölt posztja

Mihai Stoichita, a román szövetség technikai igazgatója rosszindulatúnak és ellenségesnek nevezte a bíráskodást. „Egész meccsen kiabáltam neki, figyelmeztettek is emiatt az UEFA képviselői. Mondtam neki, hogy szégyellje magát” – nyilatkozta a Digisport televíziónak Stoichita, aki szerint Visser tolerálta a túlzott agresszivitást és a magyarok megfélemlítő játékát.

Marius Marin, a románok csapatkapitánya a találkozó után egy azóta törölt Instagram-posztban cigányozással vádolta a magyar játékosokat. „Ezek a cigányok, ahogy ti kiáltottátok nekünk a pályán, megvertek benneteket 2–1-re. Hajrá, Románia!” – írta a Pisa játékosa.

Román oldalon kedvezőtlennek ítélik a csoport másik mérkőzésének eredményét, a német–holland döntetlent, mivel így csak a németek elleni döntetlen esetén jut biztosan negyeddöntőbe a csapat. A Gazeta Sporturilor napilap elemzése azt is kiemeli, hogy van olyan forgatókönyv (Németország–Románia 1–1 és Hollandia–Magyarország 2–1), amelynél a román és a holland csapat sárga lapjainak száma döntené el a továbbjutást – ebben egyelőre rosszabbul áll Románia.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget.

„Bár a mutatott játék javult az első csoportmérkőzéshez képest, a kitűzött szakmai célt – a pontszerzést vagy a győzelmet – sajnos nem sikerült megvalósítania a magyar válogatottnak. Ami a mérkőzésen történt egyéb eseményeket illeti, azokkal a lefújás után nem érdemes tovább foglalkozni. Hozzá kell tenni, hogy a közösségi média oldalakról nagy számú sportszerűtlen, érzelmektől átitatott kommentet kellett törölni a mérkőzést követően, ebből a szempontból kiemelkedő a játékosok és sportszakemberek felelőssége" – közölte a Magyar Labdarúgó-szövetség kommunikációs osztálya.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG ÉS SZLOVÉNIA
A-CSOPORT
Magyarország–Románia 1–2 (0–0)
Budapest,Bozsik Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Visser (belga)
Magyarország:
Bese Balázs – Bolla, Balogh Bo., Mocsi, Deutsch L. (Bukta, 89.) – Csonka A., Mezei (Kata, 67.) – Skribek (Bárány, 52.), Szendrei N., Kiss T. (Tamás O., 67.) – Szőke.Szövetségi edző:Gera Zoltán
Románia:Vlad – Harut, Ciobotariu, Pascanu – Boboc, Olaru, Marin, Ciobanu, Morutan (A. Petre, 61.) – G. Ganea (O. Popescu, 86.), Matan (Itu, 89.).Szövetségi edző:Adrian Mutu
Gólszerző:Csonka A. (55.), ill. Matan (70.), Pascanu (87.)
Kiállítva:
Szőke (42.)

A csoport másik mérkőzésén
Németország–Hollandia 1–1 (Nmecha 84., ill. J. Kluivert 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Németország
2
1
1
4–1
+3
4
2. Románia 2
11
3–2
+1
4
3. Hollandia2
2
2–2
0
2
4. Magyarország
2

2
1–5–4
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik