Tüske - aki több mint Czibor Zoltán utódja

– A források kétféle dátumot is említenek a születésnapja kapcsán Szeptember tizenkilencedikét és huszadikát. Ön mikor tartja a születésnapját?
– Tizenkilencedikén. Egyébként nem tévedésből fakad az eltérés, hanem abból, hogy éjféltájt születtem, és az adminisztrálás másnapra tolódott. Ezért van, hogy egyes dokumentumokban huszadika szerepel.

– Hogyan ragasztották önre a Tüske becenevet?
– Sűrű, erős hajam volt, vizesen pedig úgy állt, mint a sündisznó tüskéi. Senkei Imre edzőm mondta, ha hozzáért, hogy úgy is szúr. Ő adta a nevet.

– Kifejezetten azzal az elképzeléssel került a Fradiba, hogy ön lesz Czibor Zoltán utódja?
– A Kinizsibe, mert akkor éppen úgy hívták az egyesületet. Húszévesen kerültem Kecskemétről a fővárosba, rögtön be is mutatkoztam a csapatban. Hogy én lettem volna Czibor utóda? Annyiban talán igen, hogy hosszú ideig kibéreltem az ő posztját.

– Igaz, vagy legenda, hogy Gyetvai László tanította meg pontosan beadni?
– Teljes mértékben! Mert gyors voltam, megtoltam a labdát a védő mellett, az alapvonal előtt utol is értem, de valahogy nem tudtam pontosan beadni. Gyetvai azt tanácsolta, hogy ha akkor már nem tudok felnézni, amikor teljes lendülettel vezetem a labdát, még előtte mérjem fel, hol állnak a belső csatárok.

– Sebes Gusztávnál mutatkozott be huszonegy évesen a válogatottban, a berni döntő utáni első válogatott meccsen, a románok ellen. Pedig Sebes nem rajongott a Fradi-játékosokért.
– Velem ezt nem éreztette, rendszeresen játszottam. Viszont nem Sebestől tudtam meg, hogy játszani fogok, hanem egyik ellenfelemtől. Az MTK-val mérkőztünk, nekem jól ment, és másnap a jobbhátvédjük, Kovács II József mondta a Rudas fürdőben, hogy bejátszottam magam a válogatottba. Az MTK-sok törzshelye akkoriban az MLSZ-szel szemben volt, nyilván valaki elárulta neki.

– Milyen volt a hangulat a válogatottnál nem sokkal az elvesztett vébédöntő után?
– Érdekes, hogy a nézők nem pártoltak el a csapattól, de Puskásék nem beszéltek róla. Valamennyiüket nyomasztotta a kudarc, néha belekaptak egy-egy elemzésbe, de látszott, nem nagyon tudják feldolgozni a történteket.

– A válogatottban azért nehezebb volt átvennie a stafétabotot az Aranycsapat balszélsőjétől, Czibortól. Sőt a Sebest váltó Bukovi Mártonnál a forradalomig Czibor visszaszerezte a helyét, igaz, emigrálása után Bukovinál is ön lett a favorit. Nem zavarta ez a bizonytalanság?
– Egyáltalán nem, mert egyrészt fiatalon nem voltam türelmetlen. Másrészt 1955-ben kezdtem az Állatorvosi Egyetemet, ahová bejártam, s néha egy-egy sérülés is megzavart.

– Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy 1965 kiemelkedő éve volt. Ön is így gondolja?
– Érdekes, hogy ezt így nem gondolja végig az ember. Mindig jól éreztem magam, ha játszhattam.

– Az ötcsatáros szisztémában egy balszélsőtől nem gólokat vártak, inkább a gólok előkészítését, mégis hatvanötben az FTC-ben talán fontosabb gólokat lőtt, mint Albert.
– A bilbaóiak ellen kettőt szereztem a Vásárvárosok Kupájában, ráadásul a harmadik meccsen, mert akkoriban még nem döntöttek az idegenben lőtt gólok. Ezután jött a Manchester United elleni elődöntő, szintén a harmadik mérkőzés, szerencsére szintén a Népstadionban. Sokan nem is tudják, hogy gólt szereztem, mindenki Karába Jancsi bombájára emlékszik.

– Aztán jött a Juventus a döntőben, ahol az ön fejesével lett kupagyőztes a Ferencváros. Sokan sokféleképpen beszélnek a gólról, de hogyan emlékszik mint főszereplő?
– Albert Flórit végig fellökdösték, így nem ért oda a labdákra. Kifigyeltem, hogy a beadások mögötte leesnek, mert a bekkek csak Flórira figyeltek. Egy ilyen alkalommal csukafejessel bedobtam magam. Szegény Albert nem is látta, hogy gól lett, pattant fel a földről, ment volna reklamálni, de Rákosi Gyuszi szólt, várjál, a Fenyő befejelte. Flóri csak annyit mondott, na akkor mehetnek kezdeni.