Török–magyar: Csak azt kértem, hogy a hazájukért harcoljanak – Rossi

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 13:54
null
Marco Rossi azt kérte a válogatott tagjaitól, mutassák meg, hogyan tudnak harcolni (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik pazar szabadrúgásgóljával 1–0-ra legyőzte Törökországot Sivasban. A sikert követően Marco Rossi arról beszélt, a taktikai húzás – vagyis hogy három középső védővel és két szárnyvédővel küldte fel a csapatot a pályára – mellett az is kellett a győzelemhez, hogy a csapat a harcias oldalát mutassa.

„Az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, a törökök kicsit tán lebecsültek minket, és az sem zárható ki, hogy megleptük őket a taktikánkkal. A szünet után picit fáradtabbak voltunk, többet védekeztünk, de mindig sikerült a területeket lezárni. Mindent egybevéve megérdemelt győzelmet arattunk. Az új rendszer valójában nem teljesen új, mert kétszer már játszottunk ebben a felállásban” – vélekedett Marco Rossi a lefújás után az M4 Sport kamerája előtt.

„Az elmúlt tíz hónapban sok statisztikát néztünk át, azokból kiderült, hogy ha ebben a szisztémában játszottunk, kevesebb gólszerzési lehetősége volt az ellenfélnek. Csapatmunka eredménye a siker, különlegeset alkotott mindenki. Ez csak az első lépés volt, ám ez a meccs önbizalmat adhat nekünk a jövőre nézve” – tette hozzá a kapitány, aki kijelentette, a találkozó előtt csupán annyit mondott a csapatnak, hogy mutassák meg, hogyan tudnak küzdeni: „Csak azt kértem, hogy a hazájukért harcoljanak".

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (80.)

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Szerbia 3–1 (0–0)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.

Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik