Nyugodt lélekkel – Deák Zsigmond jegyzete

2021.11.02. 23:12

Szalai Ádám és Varga Kevin sérüléséből, Botka Endre eltiltásából tért vissza, Kiss Tamás bemutatkozhat, Nikolics Nemanja, Holender Filip, Sallai Roland és Varga Roland kikerült – nagyjából ez a rövid rezüméje a magyar labdarúgó-válogatott keddi kerethirdetésének. Noha jövő hét pénteken San Marinót fogadjuk világbajnoki selejtezőn, majd a következő hétfőn Lengyelországba utazunk a sorozat zárásán, felesleges lerágni a körmünket, a katari vb-hajó (vagy legyen stílszerűen vb-teve, a sivatag hajója) már elúszott. Marco Rossi szövetségi kapitány sem izgul, épp ellenkezőleg, elmondása szerint megnyugodott a lelke. Igaz, nem a – szögezzük le, bravúrnak számító – kijutás 1986 óta megszokott elmaradása, hanem a szintén bravúros, de szakmai szempontból jóval rövidebb távon ható angliai döntetlen miatt.

Rendben, mi is megnyugodtunk, így szemléljük a régi-új keret előtt álló feladatokat. San Marino ellen kötelező a három pont megszerzése – mondta a szakvezető, s még véletlenül sem vitatkoznánk vele. Felvetünk azonban egy további aspektust: a magyar szurkolótábor ezen a mérkőzésen találkozhat idén utoljára a nemzeti csapattal. A két fél kapcsolatának mélysége és érzelmi töltete logikusan függ az eredménytől és a teljesítménytől, ennek alapján maradjunk annyiban, jól jönne egy magabiztos győzelem utáni összeborulás a „mindent is” hozó 2021 végén. Varsóban ez semmiképp sem történhet meg, egyrészt mert az ilyesminek itthon a helye és lehetősége, másrészt mert drukkereink nem lehetnek ott a lengyel fővárosban a wembleybeli affért követő FIFA-verdikt miatt.

A történet érdekes aspektusa, hogy a balhét és így a büntetést a helyszíni felvételek alapján főképp a mieinket évszázados barátság okán Londonban is segítő piros-fehér „kemény mag” tagjai és a dilettáns angol rendfenntartók okozták. Természetesen nem gondolom, hogy így akarták kizárni a lengyelek a magyar drukkereket a közös derbiről, mindenesetre sikerült. Azt viszont bizton állítom (vagy inkább erősen bízom benne), hogy ezen a két meccsen nem fogunk további büntetéseket begyűjteni a minket nagyítóval figyelő rigorózus nemzetközi szervezetektől. Rasszizmus (hiszen egy rassz vagyunk) és drukkereink kizárva, s reményeink szerint a San Marinó-i gól is, ami miatt esetleg repülhetnének a Puskás Arénában rendszeresített műanyag söröspoharak. Szóval Rossival szólva: fő a nyugalom!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nem örülünk, Vincent – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2026.02.21. 23:44

Világklasszis? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.02.20. 23:47

Eljön-e a kikelet? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.02.19. 23:45

Farkaskaland Razgradban – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.02.18. 23:31

Piros-fehér-zöld a zászló – Kovács Erika jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:23

Határtalan ambícióval – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 23:59

Védjük meg a magyar sportot! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.15. 23:43
Ezek is érdekelhetik