Osztályharc – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.04.15. 23:57

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség keddi, NB I-es osztályozóról szóló döntésével kapcsolatban az első részlet, ami eszembe jutott, hogy milyen lett volna a kiesés elleni harc az elmúlt években, ha az élvonal 11. helye nem jelent automatikus osztályváltást. Tavaly a Kecskemét messze lemaradt a jövő évadtól osztályozót jelentő 11. helytől, s ennél is nagyobb lemaradásban zárt sereghajtóként a Mezőkövesd 2024-ben. Egy évvel korábban a Vasas teljesen kilátástalan játékkal és eredményekkel lett utolsó, s talán 2022 az első bajnokság a múltidézés során, amely esetében halvány esélye volt az utolsó Gyirmótnak a 11. helyhez, hiszen csak négy ponttal maradt le róla. Vissza a jelenbe: a Kazincbarcika a Kaposvár 2019–2020-as szereplése óta a legrosszabb teljesítményt nyújtja az NB I-ben, így idén sem lett volna túl izgalmas az utolsó, nem biztos kiesést jelentő helyért folyó harc. 

Az osztályozó elkerülése egyszerűen nem lehet olyan izgalmas, mintha az a hely a kiesést jelentené. Idén az MTK Budapest, úgy tűnik, hamarabb biztossá teszi a bennmaradását, de tavaly öt csapat küzdött azért, hogy a vonal felett maradjon. Az NB II második helyezettje semleges helyszínen nehezen veheti fel a versenyt a magyar ajánlás ellenére valószínűleg öt-hat külföldivel felálló, az idényt sokkal nagyobb büdzsével tervező NB I-es csapattal, amely akármilyen gyengén is szerepelt korábban. Érveimet borítaná, hogy épp idén rendeztek a Mol Magyar Kupában Bp. Honvéd–DVTK mérkőzést, amelyet a kispestiek nyertek meg. Ugyanakkor fontos részlet, hogy a meccset a Bozsik Arénában játszották, ráadásul a DVTK-tól valószínűleg más hozzáállást kaptunk volna, ha a vereség nem a kupából, hanem a bajnokságból való kiesést jelenti. 

Értem azt az érvelést, hogy aránytalan a tizenkét csapatos NB I-ből a két kieső, miközben a tizenhat csapatos NB II-től is ennyien búcsúznak. Azt is értem, hogy az MLSZ igyekszik a lehető legerősebb összetételű első osztályt fenntartani. A szövetség szerint „kiélezett és a nézők számára is izgalmasnak ígérkező találkozó zárja majd a magyar professzionális labdarúgóidényt”.

Szerintem sem izgalmasnak, sem pedig igazságosnak nem lehet nevezni az új lebonyolítást, de remélem, írásom rosszul öregszik majd.

Legfrissebb hírek

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
9 órája

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
10 órája

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25
Ezek is érdekelhetik