Női Eb-selejtező: későn jött a gól, kikaptunk a szlovákoktól

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 22:02
null
Túl későn született Pusztai Sára szépítő gólja (Fotó: Árvai Károly)
A magyar női labdarúgó-válogatott 2–1-re kikapott Szlovákiától Európa-bajnoki selejtezőn az Illovszky Rudolf Stadionban.


Ha a magyar válogatott a tavaly novemberi, szenci 0–0-s döntetlen után ezúttal legyőzte volna Szlovákiát, akkor gyakorlatilag biztossá tette volna a minimálisan elvárható harmadik helyet a csoportban, azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy északi szomszédunk a hátralévő két meccsén legalább négy pontot szerez Svédország és Izland ellen – de még azt is, hogy nullánál többet.

Út az Eb-re
A kilenc csoportból a győztesek mellett a három legjobb második jut ki a koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztott kontinensviadalra, a további hat második pótselejtezőt játszik a maradék három helyért. Anglia a rendező jogán automatikus résztvevő, a házigazdán kívül egyelőre Németország és a címvédő Hollandia kvalifikálta magát az Eb-re.

Markó Edina szövetségi kapitánynak nem sikerült meglepnie a 3–4–3-as felállással a vendégeket, a szünetben úgy állt gól nélküli döntetlenre a találkozó, hogy a mieink nem is igazán jutottak el a szlovák kapuig.

A magyar csapat sajnos a második félidőre sem tudott feljavulni, s bár a szlovákok sem futballoztak különösebben jól, Patrícia Hmírová góljával a 68. percben megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később Mária Mikolajová nem túl erős, ellenben pontos lövésével meg is duplázták az előnyüket.

A mieink a hosszabbításban a csereként beálló Pusztai Sára révén szép támadás végén szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idő, így 2–1-es vereséggel zárult a találkozó.

Vágó Fanni a 123. válogatott mérkőzése után – már csak Hummel-Smuczer Angéla (126) és Pádár Anita (125) előzi meg a rangsorban – könnybe lábadt szemekkel értékelt az M4 Sport kamerája előtt, mondván, ilyen bátortalan játékkal nem lehet mérkőzést nyerni.

A magyar együttes ezzel a vereséggel visszacsúszott a szlovákok mögé a csoport negyedik helyére, és nagy valószínűséggel ott is marad – az előrelépéshez december elsején muszáj lenne pontot szerezni az Eb-részvételért harcoló Izland ellen.

MARKÓ EDINA ÉRTÉKELT AZ NSO TV-NEK

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 1–2 (0–0)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion. Vezette: Milkova (bolgár)
MAGYARORSZÁG: Bíró – Szemán-Tóth (Magyarics, 61.), Turányi, Németh H. – Mosdóczi, Rácz Zs., Fenyvesi (Nagy Virág, 87.), Csiki – Zágor (Pusztai, 72.), Vágó F., Zeller (Kocsán, 87.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Pusztai (90+2.), ill. Hmírová (68.), Mikolajová (80.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 6 5 1 32–2 +30 16
2. Izland 5 4 1 21–2 +19 13
3. Szlovákia
5
2
1
2
4–10
–6
7
4. MAGYARORSZÁG 7
2 1 4
11–19 –8 7
5. Lettország 7 7 2–37 –35 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik