MLSZ: Lovrencsics Gergő lemondta a válogatottságot

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 19:16
null
Lovrencsics Gergő visszavonul a válogatottságtól (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közzétett egy videót a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben a 44-szeres magyar válogatott védő, Lovrencsics Gergő elmondta, többé nem szerepel a nemzeti csapatban.

A Ferencvárost az idei nyári átigazolási időszakban elhagyó, a horvát Hajduk Splitbe szerződő Lovrencsics Gergő 44-szer szerepelt a nemzeti csapatban. A 33 éves védő több meccsen is szerepelt a 2016-os, illetve az idén nyáron megrendezett Európa-bajnokságon.

Először 2013. június 6-án, Kuvait ellen játszott a magyar A-válogatottban. Eleinte jobbszélsőként, majd jobb oldali védőként számítottak Lovrencsicsre, aki 2015-ben, a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőn szerezte egyetlen gólját a válogatottban.

„Kedves szurkolók! Pályafutásom fontos pontja érkezett el. Aki ismer, pontosan tudja, hogy az a típusú játékos vagyok, aki mindig száz százalékot szeretne nyújtani. Most, 33 évesen viszont úgy érzem, hogy nem mindig vagyok erre képes két fronton. Ezért, bár nehéz volt, de úgy döntöttem, a magyar válogatottban átadom a helyem a fiataloknak, tehát nem lépek többet pályára a nemzeti csapatban. Életem egyik legnagyobb büszkesége az a 44 alkalom, amikor magamra önthettem a címerest mezt, továbbá a két Eb-szereplés, amelyről mindig mesélni fogok a családtagjaimnak, akik szintén szerepet játszottak a döntésem meghozatalában. Marco Rossinak és a korábbi szövetségi kapitányoknak, stábtagoknak, akikkel együtt dolgozhattam, roppant hálás vagyok. Nem is beszélve rólatok, szurkolókról, akikkel közösen élhettük át a már említett két Európa-bajnoki szereplést, s felejthetetlen élményt szerezhettünk. Sok sikert kívánok a csapatnak, a szövetségi kapitánynak és nektek, szurkolóknak, akiknek táborát mostantól én is erősítem a válogatott mérkőzéseken” – mondta a videóban Lovrencsics Gergő.

Legfrissebb hírek

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
Tegnap, 15:16

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 10:09

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45
Ezek is érdekelhetik