K. Zs. 2016.05.14 12:00

Magyar neveket a válogatott futballistáknak! Kiváló tisztelettel

Nem, nem! Nem Kleinheislerről, Dzsudzsákról, Guzmicsról, Priskinről, pláne nem Bernd Storckról lesz szó az alábbiakban, hanem történelmünk olyan időszakáról, amelyben alighanem ők is gondolkodni kényszerültek volna nevük megváltoztatásán. Lengyelország labdarúgó-válogatottja 1922-ben ezen a napon, május 14-én játszotta le története első hazai mérkőzését, s mit ad isten, a mieink voltak a meghívott ellenfelek. Győztünk 3:0-ra, de majd száz év távolából ennél sokkal érdekesebb, hogy egy (pontosabban két) futballmeccs tudósítását miként járta át a történelem. A korabeli Nemzeti Sport beszámolójának szinte minden mondatában ott sötétlik az első világháború rettenete, ott hömpölyögnek a tragikus trianoni döntés korbácsolta érzelmi hullámok. Kordokumentumnak sem utolsó.

 

„Csonka magyarok csonka országának alélt szíve, Budapest” két magyar labdarúgó-válogatottat is útnak indított a Nyugati pályaudvarról – ezzel a felütéssel számolt be a Nemzeti Sport 1922. május 11-ének, egy csütörtöki napnak a legfontosabb hazai sporthíréről.

MAGYAR VÉRTŐL ISZAMÓS FÖLDJÉN

Az egyik csapat Németországba tartott, hogy Budapest néven megmérkőzzön Berlin legjobbjaival, s a magyarhoz hasonlóan „tragikusan komor német égbolt alatt” küldetést teljesítve „felújítsák német és magyar kezek azt a már-már lazulni készülő köteléket, amely egybefűzte kultúreszményeinket a béke boldog verőfényén s a világháború kietlen éjszakáján”.

A másik társaság – cikkünkben ezzel foglalkozunk, mert a kettő közül ez a mérkőzés számít hivatalos válogatott találkozónak – Lengyelországba igyekezett, „melynek magyar vértől iszamós földjén Magyarország válogatott játékosainak címeres dressze fogja emlékeztetni Kosciuszkó fiait a régmúlt hagyományaiba vesző lengyel-magyar testvériségre.”

Az első lengyel válogatott játékosainak
autogramja (Forrás: Krótka-Pilka)

„Örvendünk neki, hogy a vére vesztett, sápadt magyar arc odafehérlik majd a lengyel szemek tüzes tekintetébe. Talán – s úgy adja Isten – ez a két egymásba kapcsolódó tekintet jóváteszi majd mindazt, amit politika és anyagi szempontok elrontottak, akár Magyarország hagyja el győztesen a krakói (sic!) pályát vasárnap délután, akár a lengyel fiuk fennsőbbségét bizonyítsa a reváns-találkozás.”

Reváns, hiszen a két csapat 1921 decemberében is megküzdött egymással – az volt a lengyel válogatott történetének első mérkőzése. Akkor 1:0-ra nyertünk az egyetlen A-válogatott mérkőzését góllal ünneplő Szabó Jenő jóvoltából.

AKÁR A FÁJDALMAS EMLÉKŰ VILÁGHÁBORÚBAN

Mint a bevezetőben jeleztük, a győzelem 1922 tavaszán sem maradt el: 3:0 ide.

„(Játékosaink) húszezer néző előtt bizonyították be, hogy a magyar akkor is félelmetes ellenfél, ha kétfelé kell megosztania az erejét. Akár a fájdalmas emlékű világháborúban. A magyar színek képviselői egész szívvel és a győzni akarás mindent elsöprő lendületével játszottak Krakóban, tisztességére maguknak, becsületére a magyar névnek. Ezt vártuk tőlük, s boldogok vagyunk, hogy megkaptuk, amit vártunk” – szólt a Nemzeti Sport telefonjelentése Bécsen át.

TÖRTÉNELMET ÍRT

„Seiden (Jenő) húsz méterről gólba lő, pompás góljáért percekig tapsolják” – írta lapunk a vezetés megszerzéséről, majd jött Solti Mihály, aki előbb fejjel, majd „egyéni játékkal” talált be. A mieinken a második félidőben már kiütköztek az utazás fáradalmai, a lengyelek támadtak többet, de nem sikerült szépíteniük.

A szegedi újonc, Solti (aki ezt követően még egyszer lépett pályára a válogatottban) történelmet írt: ő volt az első, aki vidéki születésű játékosként, vidéki klubot képviselve játszott nemzeti csapatunkban – mutatott rá a Dénes Tamás, Rochy Zoltán szerzőpáros A 700. után című, a válogatott addigi történetét felgöngyölítő, 1996-ban megjelent könyvében.

A csapatból csak Kompóti-Kléber Gábor lépett pályára hatnál több A-válogatott mérkőzésen; az akkor még a III. Kerületben játszó, de hamarosan az MTK-ba igazoló fedezet 23 meccsig jutott.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0:3 (0:2)
1922. május 14., Krakkó, 20 000
néző
MAGYARORSZÁG: Neuhaus János – Zatykó Ferenc, Kovács Lajos – Szabó József, Kompóti-Kléber Gábor, Tomecskó József – Katzer Károly, Rázsó Izidor, Priboj István, Seiden Jenő, Solti Mihály. Szövetségi kapitány: Kiss Gyula (a mérkőzésen Klement Sándor helyettesítette)
Gólszerző: Seiden (6.), Solti M. (44., 81.)

„A magyarokat a mérkőzés után hatalmas ovációban részesítették” – ezenkívül megtudták az olvasók azt is, hogy Lembergből és Lódzból különvonat szállította az érdeklődőket „a szabad Lengyelország első válogatott mérkőzésére”.

Az akkoriban hétfőnként és szombatonként megjelenő Nemzeti Sport a következő hétvégén is hosszan foglalkozott a mérkőzéssel, maga Klement Sándor, a másik csapattal Berlinbe utazó Kiss Gyula szövetségi kapitány helyettese számolt be a történtekről, „két viharvert testvérnemzetnek az összeborulásáról, örülve az egyik felszabadításán és biztatva, vigasztalva a másikat bajában…”

Amúgy Berlinben is „megérdemelt, biztos győzelem” született, a 4:2-re nyerő magyarok „a második félidőben döntő fölényben” voltak. Hazafelé aztán két csapatunk összefutott a Bodenbach–Prága–Budapest vonaton, és a beszámolóból kiderült: az éhes „berliniek” fülkéikben felfalták a bőséges elemózsiával útjukra bocsátott „krakóiak” megtakarított készleteit…

DOKUMENTÁLNIOK KELL MAGYARSÁGUKAT

Volt a történetnek egy másik, nem kifejezetten sportvonatkozású szála is, amely ugyanakkor visszaköszönt a mérkőzések jegyzőkönyvében, befolyásolta a labdarúgók pályafutását.

„Magyar neveket a válogatottaknak!” – egy héttel a krakkói meccs után, a bővebb tudósítás alatt ezzel a címmel jelent meg egy írás a Nemzeti Sportban. A lényeg:

„A válogatott és az egyes klubcsapatok névsorát olvasva, többször szóvá tettük már, hogy mennyire helytelen és a nemzeti ügynek is ártó dolog, hogy az egyébként kifogástalan magyar fiúk idegen, szláv, német családnevükön szerepelnek a sportban. A futballisták és általában a sportemberek a külföldi szereplés terén nagyon sokat használnak a nemzeti ügynek, mindenképpen fontos nemzeti missziót teljesítenek, s ezért már nevükben is feltétlenül dokumentálniok kell magyarságukat.”

IDEGEN NEVŰ URAKBÓL ÁLLOTT

A szerkesztőségbe sok olvasói levél érkezik ebben a témában – támasztotta alá érvelését a korabeli cikkíró, s egy ilyet közzé is tett. Írója, dr. Mándoky Emil – aki fontosnak tartotta közölni, hogy korábbi sportolóként fejti ki véleményét – arról számolt be, hogy egy fiatal lengyel diplomatával („nagy magyarbarát, de még nagyobb lengyel soviniszta”) fogadott a meccsre, majd sikerünk után a következő történt:

„Ma reggel gratulálok az én lengyelemnek, várva azt, hogy dühében ugrani fog. Csalódtam! Az én lengyelem egykedvűen azt válaszolta, hogy nem a magyar csapat győzött Krakóban, hiszen Kovácson, Szabón és Soltin kívül csupa szláv (Zatykó, Tomecskó, Priboj, Rázsó) és német (Neuhaus, Katzer, Kléber, Seiden) nevű játékosok játszottak. A lengyel úrnak igaza van. A berlini csapatunk is Kertész, Hajós és Molnár kivételével idegen nevű urakból állott (Knoll, Fogl, Mandl, Blum, Weisz, Hirzer, Orth). Azt hiszem, ha egynémely futballitta (sic!) tud magának protekciót szerezni különböző dolgok eléréséhez, úgy rövid idő alatt engedélyt is szerezhetne a névmagyarosításhoz. Kiváló tisztelettel.”

A NÉVMAGYAROSÍTÁSRÓL
A soknemzetiségű Habsburg-birodalomhoz tartozó Magyarországon a 19. század elején jogintézménnyé tett névváltoztatásnak, illetve a névmagyarosításnak, mint társadalmi jelenségnek az elmúlt másfél évszázadban három nagy mozgatórugója volt: az önkéntes asszimiláció, az országimázs magyarosítására irányuló állami-politikai törekvések, valamint a megbélyegzett, fenyegetett csoportok menekülési stratégiája. A rendkívül izgalmas téma természetesen nem egyszerűsíthető le ennyire. A Habsburg-birodalomhoz tartozó, a Monarchia keretében sok területen önállósuló, majd független Magyarország névmagyarosító mozgalmainak jelentős irodalma van, Kozma István: A névmagyarosítások története. A családnév-változtatások című, a História történelmi folyóiratban (1979–2012) megjelent összefoglaló tanulmányából például itt olvashatók kivonatok.

PURCZELD, LIPOVICS, STEFANCSICS, FALUDI, FOGOLY…

Hosszabb elemzést is megérne, végül ki miért döntött idegen hangzású családi neve magyarosítása (mint a fenti szemelvényből kiderül, a tárgyalt korszakban a politikai elvárás nyíltan megfogalmazódott, létezett valamiféle nyomás) vagy éppen megtartása mellett, de erre most nincs lehetőségünk.

Mindenesetre sokan szembesültek a dilemmával. Nem csak ebben a korban, és persze a magyar határnak nem csak az innenső oldalán.

Sorozatunk egy korábbi epizódjában, amely az újoncok tréfás beavatásáról szólt, „súlyos vádként” fogalmazódott meg, hogy valaki „álnév alatt becsempészte magát körünkbe”. Csakhogy mielőtt ezért kiosztották volna a rossz pontot, a rutinosabb játékosokból álló „tekintetes vészbíróságnak” rá kellett eszmélnie, hogy „miköztünk is van egynéhány, akik levetették tisztes családi nevüket…”

Íme, végezetül néhány kiemelkedő játékos, későbbi edző labdarúgó-válogatottunk gazdag történetéből, akiknek az anyakönyve (is) árulkodik történelmünk viharairól.

Az Aranycsapatból és korából Puskás (Purczeld) Ferenc, Budai II (Bednarik) László, Lantos (Liendenmayer) Mihály, Lóránt (Lipovics) Gyula, Palotás (Poteleczky) Péter, Várhidi (Vinkovits) Pál, a kapitány Sebes (Scharenpeck) Gusztáv.

Az 1938-ban vb-ezüstöt szerző csapatból Sárosi (Stefancsics) György, Titkos (Titschka) Pál, Polgár (Pignitzky) Gyula, Bíró (Bier) Sándor, Sas (Sohn) Ferenc, Szabó (Steinbach) Antal, a tornán szintén pályára lépő Toldi (Tunigold) Géza, Korányi (Kronenberger) I Lajos.

Továbbá Hajós (Guttmann) Alfréd (Arnold), Schlosser (Lakatos) Imre, Orth (Faludi) György, Blum (Virág) Zoltán, Braun (Barna) József, Fogl (Fogoly) II Károly, Fogl (Fogoly) III József, Mándi (Mandl) Gyula, Hirzer (Híres) Ferenc, Avar (Auer) István, Jávor (Jakube) Pál, Táncos (Tänzer) Mihály, később Baróti (Kratochfill) Lajos, Tátrai (Thour) Sándor, Rudas (Ruck) Ferenc, Sipos (Sipszky) Ferenc, Mátrai (Magna) Sándor, Dunai II (Dujmov) Antal…

VÁLOGATOTT GYŐZELMEK A MAGYAR FUTBALL HŐSKORÁBÓL
Frici, meg a futballválogatott első győzelme; édes búcsú a „magas őrtoronytól”
A mieink 5:2-re nyertek, de amit a meccs a sajtótól kapott...
Válogatott meccs január elsején? Igen! Ráadásul győzelem!
Hatalmas ünneplésben részesültek labdarúgóink Olaszországban 
Rettenetes csapás az osztrák futballra, „kiheverni tán évek múlva sem tudja 
6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett 
Akkora csapást mértünk az olasz válogatottra, mint soha senki 
A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit 
Felavatásként ítélkeztek és ütöttek válogatottunk tagjai 
 
SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT ÖSSZES EPIZÓDJA ITT!
2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.