„Engem hosszú évekig jegeltek!” – emlékszik pályája egy csöndes korszakára a vele készült videóban Détári Lajos
A 61-szeres válogatott, korábbi világválogatott labdarúgó – aki mindmáig a magyar futball utolsó világbajnoki gólszerzője, bár erről a „címről” szívesen lemondana… – örömmel vállalja a mostanában rá bízott feladatokat. Így tett akkor is, amikor legutóbb a Magyar Sportújságírók Szövetsége felkérésére a Nemzeti Sport Gála nagyköveteként, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívóval, Nagy Tímeával együtt népszerűsítette az eseményt.
A róla és feleségéről, Molnár Ágnesről készült exkluzív portré bepillantást enged mindennapjaikba: az „irodai élettől” a nagyköveti feladatokig. Otthonukban fogadták a stábot, így nemcsak Ágnes véleményét ismerhetjük meg arról, mennyire került végre a helyére férje élete, hanem egy lenyűgöző relikviagyűjteményt is, amely a Détári-korszak emlékeit őrzi – igazi kincsesbánya minden magyar futballszurkoló számára.
„Nem vagyok nagy focirajongó, de a férjem legnagyobb szurkolója én vagyok. A rajongói levelek kezelésétől a relikviák rendezéséig minden az én feladatom – mondja Ágnes, aki számos eseményre elkíséri férjét, de azt is tudja, mikor nincs rá szükség. – Ahol csak a focistársak jönnek össze, ott nincs dolgom – de ilyenkor is feltalálom magam.”
Détári az elmúlt években frissen, energikusan és lelkesen végzi nagyköveti feladatait a Nemzeti Sportügynökség kötelékében. Lelkesedéssel beszél a Puskás Múzeum relikviáiról, és a helyszínt szinte már második otthonának tekinti. Elmondása szerint több száz látogatás után is mindig talál újabb ünneplésre méltó részletet Puskás Ferenc pályafutásában és életében.
A TELJES BESZÉLGETÉS
Bár Détári pályafutása sem volt eseménytelen, sokszor nemcsak a pályán, hanem azon kívül is akadályokba ütközött: a szocialista sportirányítás ideológiai kötöttségei, majd a rendszerváltás utáni rendezetlenség is hátráltatta. Arra a kérdésre, hogy maradt-e benne hiányérzet – például amiatt, hogy nem játszhatott a maihoz hasonló stadionokban, mint a Puskás Aréna –, így válaszol:
„Nem lehet és nem is érdemes korszakokat összehasonlítani. Nekem megadatott, hogy a San Siróban pályára lépjek, és az álomcsapatomban, a Juventusban is játszhattam. Ha maradt is bennem hiányérzet, ez van.”
A beszélgetésben szó esik első nyugati szerződéséről, a vágyott telefonról, na meg a színes televízióról is.
„A férjem nyelvzseni” – teszi hozzá Ágnes, utalva arra, hogy Détári minden országban, ahol játszott, gyorsan megtanulta a nyelvet, ezzel is kifejezve tiszteletét és alkalmazkodóképességét.
A portréban szóba kerül a magyar labdarúgás jelenlegi helyzete és legismertebb aktív játékosa, Szoboszlai Dominik teljesítménye is. Détári a rá jellemző szókimondással fogalmaz:
„Az ember a legjobb tudása szerint válaszol. Az újságírók feladata, hogy a tényekről tájékoztassanak. Ha valami 150, akkor ne írjuk azt, hogy 220.”
A beszélgetés során kikerülhetetlen téma az 1986. június 2-i, Irapuatóban a szovjet válogatottól elszenvedett 6–0-s vereség is. Détárinak megvan a saját magyarázata a történtekre, amit a videóban megoszt. Emellett személyes hangon emlékezik meg Mezey György haláláról is:
„Rengeteget tanultam tőle, és szerintem sok mindent magával vitt a sírba. Bíztam benne, hogy egyszer én is a kiválasztottak közé tartozom.”
Hogy pontosan mire gondolt, az kiderül a Csisztu Sport Cast legújabb, exkluzív epizódjából.
