H. T. 2016.03.15 19:34 Frissítve: 2016.03.29 20:06

Lapunk nem kímélte Budapest egykori rendőrfőkapitányát

A januárban indított retrosorozatunk legújabb dátuma: 1936. március 15. A helyszín: Budapest, Hungária út. A mieink ellenfele: Németország. Az érdekesség: a válogatott három újoncot avat, Sebes Gusztáv és Kardos István mellett csereként Sztancsik József is pályára lép (utóbbi éppen Kardos kárára) – és a trió tagjainak többé már nem szavaznak bizalmat az ország reprezentatív alakulatában.

Üllői úti edzésen a magyar válogatott 1936-ban – immár Sebes Gusztáv, Kardos István és Sztancsik József nélkül. A háttérben balra a Ferencváros klubháza, jobbra a Springer-szobor. Az álló sor jobb szélén pedig a sokat bírált Dietz Károly szövetségi kapitány (Fotó: tempofradi.hu)

 

A jogot végző egykori budapesti rendőrfőkapitány, az ifjabb korában a BAK, a MAFC és a Nemzeti SC labdarúgócsapatában is megforduló dr. Dietz Károly 1934 őszén vette át a válogatott irányítását. 1935-ben a megszerezhető pontok 57 százalékát gyűjtötte be az együttessel, amely veretlen maradt az őszi mérkőzéseken: 1:0-ra legyőzte Csehszlovákiát, idegenben 4:4-es döntetlent harcolt ki Ausztriával szemben, 6:1-re kiütötte Svájcot, és az évzárón 2:2-vel távozott Milánóból az olaszok ellen (a harmadik meccs kivételével valamennyi Európa-kupa-találkozó volt).


NYOLC HUNGÁRIÁS KEZDETT

Csak Vágó József (Bocskai), Sárosi György (Ferencváros) és Toldi Géza (Ferencváros) került be nem a Hungáriából a válogatott kezdő tizenegyébe, vagyis Dietz doktor összesen nyolc Hungária úti játékossal állt fel a németek ellen a kék-fehérek oroszlánbarlangjában. Korábban és később is volt példa ilyen jellegű egyesületi hegemóniára: 1913-ban 9 fradista lépett pályára Ausztria (4:1) ellen, az 1916-os és az 1917-es év mérkőzésein az „MTK-vegyes” képviselte nemzeti színeinket, míg 1940-ben két alkalommal is nyolc ferencvárosi futott ki a kezdőkörbe.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Magyarország–Németország 3:2 (1:1)
1936. március 15., Budapest,
Hungária út, 33 000 néző
MAGYARORSZÁG:
Szabó Antal – Vágó József, Bíró Sándor – Sebes Gusztáv, Turay József, Dudás János – Cseh II László, Kardos István (Sztancsik József, 33.), Sárosi György, Toldi Géza, Titkos Pál. Szövetségi kapitány: Dietz Károly
Gólszerző: Titkos (14.), Cseh II (63.), Sárosi dr. (83.), ill. Urban (29.), Lenz (48.)

HÁROM AZ ÚJONC

A Dietz-éra tizenegyedik mérkőzésén Németországot fogadtuk barátságos találkozón. „Turay a legöregebb, Kardos a legfiatalabb, Sárosi volt legtöbbször válogatott, Sebes és Kardos újonc” – vezette fel nemzeti csapatunk 1936-os évnyitóját a Nemzeti Sport, kiegészítvén: „Sebes már volt válogatott, de csak országos amatőrválogatott. Egyszer. 1928-ban, október 7-én Bécsben centert játszott (...)”

Sebes Gusztáv 1929 és 1940 között a Hungáriában futballozott, és a harmincas években már nem a csatársorban, hanem a halfsorban tűnt fel jobbfedezetként. A megbízhatóság mintaképeként tartották számon, aki mindig hozza a tőle elvárható szintet, jó labdarúgó volt, de klasszisnak semmi esetre sem nevezhető. A Hungária számára bajnoki aranyérmet hozó 1935–36-os szezonban azonban többször nyújtott kimagasló produkciót, hétről hétre a kék-fehérek legjobb emberei között emlegették.

A szintén hungáriás Kardos Istvánnak is az 1935–36-os évad volt pályafutása csúcsidőszaka, a bajnokságban sem azelőtt, sem azután nem szerzett annyi gólt, mint akkor: tizenhatot.

A harmadik debütáló nevét a lap nem emelte ki külön beharangozójában, hiszen a csere intézménye legfeljebb barátságos mérkőzéseken működő aktusnak számított abban az időben: a tartalékok között helyet kapó Sztancsik József egy kis csapatból, a Budai 11-ből került be a válogatottba (aztán '36 júliusától nyolc hónapig a Hungáriában játszott kölcsönben!).

3:2 IDE, DE NE ÜLJÜNK LAKODALMAT!

Az összecsapás – a 3:2-es magyar győzelem ellenére – leginkább nem az újoncavatásról, hanem Dietz doktor „ballépéseiről” maradt nevezetes.

„A magyar csatársor olyan volt, mint a rosszul vasalt szekér: húzott az egyik oldalra. Ez kizárólag a szövetségi kapitány lelkén szárad” – dörgött két nappal később a Nemzeti Sport, úgy összegezve: szerencsére temetnie sem kell a válogatottnak, de lakodalmat sem szabad csapnia. A Hungáriában balösszekötőt játszó Cseh II László ugyanis jobbszélsőként(!) szerepelt a németek ellen, míg a klubjában center Kardos jobbösszekötőként.

Márpedig „a modern futballban már élesen specializálódtak az egyes csatárposztok, úgyhogy „a szövetségi kapitány teljesen figyelmen kívül hagyta a modern csatárjáték szerkezeti alapszabályait.

Cseh Matyi nem takargatta érzéseit a lefújást követően: „A győzelemnek örülök, de én nem vagyok jobbszélső.”

„CSAK ANNYIT, HOGY BOLDOG VAGYOK”

„Meg sem várják, míg az ember belejön a játékba. Ezek már a csalódott Kardos szavai; a jobbösszekötőt a kapitány a 33. percben leparancsolta a pályáról – noha „úgy szólt a megegyezés, hogy csak valóságos sérülés esetén lehet cserélni egy mezőnyjátékost az I. félidőben, a kapust végig” –, és Sztancsikot küldte be a helyére.

Az újoncok...

Amíg a Hungária tankja szinte lelki beteg lett a lecserélése miatt, a Budai csatárával – érthetően – madarat lehetett fogatni. „Én a beállításnak és a győzelemnek is örülök – így Sztancsik, és a harmadik debütáns, Sebes Gusztáv sem érzett másképp („Csak annyit, hogy boldog vagyok).

Vajon mit szólnak, ha tudják: az első fellépésük egyszersmind az utolsó is a válogatottban?

Dietz Károlynak mindazonáltal nem ez volt az utolsó meccse – az egykori rendőrfőnök 1939 nyaráig volt hivatalban.

A következő, osztrákok elleni áprilisi ütközetre már a Sas, Vincze, Kállai, Cseh II, Titkos támadóötössel állt fel, és nagyot húzott ezúttal, a mieinket ugyanis egy újonc, a mesterhármast szerző újpesti Kállai Lipót vezette 5:3-as diadalra!

SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI
1. Válogatott meccs január elsején? Igen! Ráadásul győzelem!
2. Hatalmas ünneplésben részesültek labdarúgóink Olaszországban
3. Négyökrös szekér sem tudta megállítani – csak Sebes Gusztáv
4. „Hej, Garaba, mekkora gól!” Megfélemlítettük a spanyolokat?!
5. Egy tragédia miatt utaztak legjobb futballistáink Hamburgba
6. Copacabana helyett a Balaton – 90 éve született Grosics Gyula
7. A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit
8. 6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett
2021.01.24 21:17:03

Magyar válogatott BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Valószínűleg nincs mit tudni, mert egyetlen, nyilvánvaló ok nem jelölhető meg. Ezért Irapuato rejtélye ma nem is azt jelenti nekem, mi történt, inkább azt, miért nem vagyunk képesek még mindig szabadulni tőle.

2021.01.22 18:15:48

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

„Bízom abban, hogy lesz még alkalmam erős bajnokságban játszani, ám ehhez extrát kell nyújtanom.”

2021.01.18 23:36:20

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A Tanár úr, az 1938-ban vb-ezüstérmes Lázár Gyula haláláig hű maradt a Ferencvároshoz.

2021.01.14 23:34:16

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Ilyenkor persze mindent rózsaszín köd borít.